Amikor Rád nézek félve, titokban,
a megszokott nyugalmam rögtön elhagy,
felgyorsul pulzusom a szívem dobban,
mert Te nekem a legszebb teremtmény vagy.
Könnyed lépkedsz a tavaszi pázsiton,
tüzesedik Tőled szerelmem, lelkem,
csak a bőrödről, ajkadról álmodom,
nélküled eddig nyugalmat nem leltem.
A bú, a szenvedés nyomban elenyész,
ha a karom átölel majd konokon,
a vágyam követel és kicsit merész,
de ígérem híven, hogy megváltozom.
Otthagyom érted a könyvet, a szobát,
mikor a szíved az enyémhez simul,
és felmelegszem a parazsadon át,
mert én már követlek szelíden, vadul.
Nálad nyerem el a győzelmem, nyugtom
a még megmaradt életre legalább,
a szívemet, a kezem feléd nyújtom,
és megbékél velünk a gonosz világ.

2016. 03. 03.