Mikor éjjel kedves arcod
nézik gyanakvó sas madarak,
ki fejti meg félelmes álmodat
hisz a többiek mind alszanak.
Csodás hajkölteményed szétomlik
laza köntösödből kebled kivillan,
kedves várok míg kihunynak a fények
izzik a tűz tébolyi boldog csókodban.
Messze a halott némaság mögött
a csendből sarjad a hajnal,
kiosonok szobádból a kertbe
ékesítsem pamlagodat virágokkal.
Csók melyet elcsókoltunk - hagyd
ne csak a rúzs maradjon ajkadon,
édes Nőm tenyeredből olvasom mosolyod
az maradjon kedves szép arcodon.
Majd fénylő levelek hullanak
szétpukkan a késői reggel,
kalapom fogom, úgy elköszönök
útnak indulok csendes halk léptekkel.
írta:Varga István.Barcs.2017.01.
