Néha csak úgy füstölgök magamban,
gondokat miért veszek nyakamban,
miért fogok tollat költő sem vagyok,
sokan gúnyolnak nevetnek amit leírok.

Pedig a valóság szaftjából merítek,
velős csontok is kanalamba kerültek,
javát lerágom majd kutya elé dobom,
nehogy csak nekem legyen egy jó napom.

Kedvem néha ilyen ha rosszkedvű vagyok,
nem lehetnek sikeresek a mindennapok,
néha csak úgy sok harangzúgás után,
boldogság vagy bánat kísért életnek útján.

Fontos e vagy sem, hogy olvassák írásom,
ki-ki eldöntheti, de ez is boldogságom,
néha csak úgy kiülök a parki padra,
elnézem embereknek mit játszik az arca.

Ámde sokszor olvasom másoknak verseit,
oly pátosszal közlik dédelgetett álmait,
Drávához hasonlítom néha mit leírnak,
hisz a folyó kincset ad mit sokan nem tudnak.

Minthogy ennek a víznek sem veszik hasznukat.
mi kincs veszik, köszönhető önző tudatnak,
sokan hitték, nyugattól jöhet a pirkadat,
mily bolondok, majd ha a világ széthasad.

-írta-Varga István-Barcs-2019.05.04.