Rohanó világ rabolja életem,
virtuális csápok nyúlnak érted, értem,
elvágja gyökerünk, kitépi múltunkat,
így szüli meg - mesterséges úton -
az élethamisítókat.

Vigyázz ember, pusztul már az emlékezet!
Kihaló nemzedék járt itt mérföldeket,
hátizsákjában gyémántkilométerek,
ám hiába gyűjtve azt, az új nemzedéknek,
hogy emberi vágyaik teljesülhessenek.

Mert ők nem figyelnek, sőt észre sem vesznek,
múltat, jövőt, jelent, ők nem feszegetnek,
kezükben az eszköz, min süketen s vakon
virtuális boldogságot keresnek.

Életüket uralja az internetes világ,
látom tekintetük szürke sivatagát,
ó, mennyire szánom, szegény fiatalság,
klisékbe zárt, gyári, online-világát.

Ám szavam erőtlen, sőt nevetség tárgya,
amiért visszavágyom a régi világba.

Mégsem adom álmom és az emlékeket,
nem adom egy gépért élő életemet.
Itt hordom fejemben, ringatom szívemben,
megfestem képeken, megírom versekben,
és csak halkan kérem:

Adjátok vissza a játékaimat,
a lemezjátszót, a búgócsigámat,
magnószalagon a régi dalokat,
a naplóírást, a lassú táncokat,
fényképezőgépen a beállításokat,
a könyv illatát, szavak anyaságát,
mi enni ad, táplál,
és lemossa magáról
e kor trágárságát.

Adjátok vissza a randevú varázsát!

Chat-ek helyett a beszélgetést,
üzengetés helyett a telefoncsengést,
integetés helyett, valódi ölelést,
online helyett, igazi szeretést! Igazi szeretést.

Az én életem megtelt.
Nem magamnak kérem,
hanem nektek,
az új, fiatal nemzedéknek.
Hogy egymást
valóban szeressétek.

2025. június 2.

TM