Most kell, hogy szerelmesen dalolj,
s e dallammal szívemig hatolj.

Most kell, hogy selymes szoknyád fodrait lengesd,
s közben szívem gitárján, lelkem húrjait pengesd.

Most kell, hogy idebújj hozzám közel,
mint mikor pirkadat után a melengető napfelkelte jön el.

Most kell, hogy mélyen a szemembe nézz,
s hogy öleljen, szorítson magához az a két szerető kéz.

Most kell, hogy csókolj,
s kipirult arccal, csillogó szemeddel, csak nekem, szótlanul bókolj.

Most kell, hogy élj.
Ígérem, mindig itt leszek Neked.
Ne félj.

TM