Még itt vagyok,
bár lassan ködbevész az életem,
nem tehetem, hogy elmenjek,
s feledjem, hogy még szeretsz,
de annyit még tehetsz.

Ülj mellém,
bár zavart az elmém,
jól tudom mi a bajom,
valahol elveszett a mosolyom.
Hiába keresem arcomon,
lefagyott róla egy néma alkonyon,
tükrömben torz vigyort lelek.

Nap mint nap fekszem és kelek,
elveszett jobbik felem,
s a rosszabbikban élek.
Rettegek, remélek,
segíts nekem!

Úgy félek elveszek
és semmivé leszek.
Maradj velem,
nem kell már szerelem,
csak egy halvány mosolyt adj,
örökbe nekem!