Csak mosolyogj, ha sírnod kéne,
Ha a dalodnak lesz majd vége,
A könnyeknek már nincs értelme.
Ne bánd, mikor vége a nyárnak,

Ha kihűlnek a forró vágyak,
Hát, ne add át magad a gyásznak.
Mert minden nap egy hosszú élet,
És percenként nyúlt új értéket,

Tiéd a dal, a vers, az ének.
Mosolyogj telente, nyaranta,
Gondolj a boldogabb napokra,
Szívedben kinyíló tavaszra.

Ólomsúly nyomja fájó vállad,
Véresre sebeznek a vádak,
A napfényen áttör a bánat.
Aki szeretett, már itt hagyott,

Hiába kéred és akarod,
Nem hozza vissza a mosolyod.
Az elmúlásunk mit sem jelent,
Ő odafent és te idelent
Együtt mértek mérhetetlent.

***

Tiéd az Aranyhíd
Szonett

Csak mosolyogj, bár fojtogat a bánat,
 tűztövis vádaktól kivérzik a szív,
leomlik eléd a Fény, az Aranyhíd,
még a vizek fölé emelhet szárnyad.

 Nem követnek, csak a hűséges árnyak,
idézd fel magadban boldog napjaid,
átömlik a mádba erőd és a hit,
mosolyogj akkor is, ha már nem várnak.

Akiket szerettél, rég eltemetted,
gyász, bánat, öröm gomolyog megetted,
 zálogul hagyták szeretet melegét.

Fájó válladon a múlt ólomsúlya,
a világ mély ráncai mosolyodra
újra simulnak, és rád nevet az Ég.

2017. 06. 22.