Ha lelkem erejét kiszívta napom
kiürült önmagam mivel töltöm fel
fekete kalapom szúette padon
az Istent faggatom hallgat nem felel
drága a dohány tartós mérleghiány
utolsó madaram szélnek eresztem
kit öl a himlő ha fogy az indián
mit vegyek vállra ellopták keresztem
kalitkám ajtaja sarkig kitárva
törött szárnnyal most merre vegyek irányt
ha vágytam egykor nem ily szabadságra
vaspántos tegnapom jövőmre kihányt
már csontkutyák őrzik szedált álmaim
a poraikon mázsás bazaltkövek
a belső ember didereg odakinn
ablakát vésem szigetelt szívemnek  
hűlt üstökösnek magamban makogok 
grafomán ködben sápadt utópia
kajla kalapok korhadt padok
kié lett köpenyed teremtőm jó fia