Ez a novemberi reggel mire való,
bár a kávé csábít, mint a csók, de fanyar,
fagyos az eső odakinn, de még nem hó,
kitaposott úton nincs buktató, kanyar.

Ha végigalszom, miért olyan szép az éj,
a napfénynél miért oly őszinték a ráncok,
mire való a vágy, a szerelem, a kéj,
mikor már más járja régen a násztáncot.

Kinek ragyognak a csábító csillagok,
mért sajog a szív, és mért  szorong a lélek,
önmagam szigorú rabtartója vagyok,
mástól már nem, csak az Istentől remélek.

Kis halálok leselkednek bennem orvul,
arctalan, megfontolt, és gonosz gyilkosok,
a békés felszín alatt már ádáz harc dúl,
ahol a tettes, áldozat is én vagyok.

De erre való a képzelet, az álom,
kieszel sztaniolzizegést, ünnepet,
meg is keresem foltos varázskabátom,
rátalálva, holnap nagy napra ébredek.

2013. november 23.