Mintha egy faág, rejtett bimbó bomlana
rajta s a meleg. mely még nem tavasz,
csak csalja, úgy vagyok én is csalfa, csalva!.

Már hallgat a tél. Takar a csend. Alatta
remeg a testem, fázik. Messziről
táncoló ködszemcséken fény korcsolyázik.

Az olvadó jég még átölel fogva tart.
Lehűti testem. Régóta fázom
a napot, fénysugarát. Süss ki, kiáltom.

Nap!  Ó csodás nap. Várom a reggeleket,
a fény sugarát, hogy vakságomban
talán, mint lézer fénytől, kapjak gyógyulást.

Ma már az emlék régi lehelet csupán.
Visszatekintés átlépésében
elsimogatott út, rongyolódó ruhák.

Megsimogatom a színes leveleken
átbukó napfényt, imám egy fohász.
Ó Istenem suttogom itt minden topáz.

Rideg, fagylapok borítják Mont Everest,
hegymászók álma, gyilkos szerelem.
Még nyúlt a kéz, s megfagyott. A jég nem ereszt.