Az égről apró fénynyalábokat gyűjtök
Neked, hogy akkor is lássam arcod
a fájdalom sötétségében, amikor

már megvakultam. Mert az Idő belemart
lelkembe. Múló gyönyört szakított
ki, s a fájdalom sebe nehezen gyógyul.

Az elvarázsolt vár titkos szobáiba,
be lehet menni csak ki nem jöhetsz
onnan soha. Falai körbe, díszei

zárt csillagkapuk. Nyúlnál a gyönyör után
s a tapintásod ígért hazugság,
vágy- tagadások ravasz szabadulása.

Mint ájult ifjú mért gondolok öledre?
Megkésett csókok halásra várnak!
Festékes székely kapuk lassan csukódnak.