Adott nekem, néhány boldog percet,
Nekem adott mindent, mit adhatott.
Néhány kedves szót, mi összezavart,
Adta önmagát,s így értékes volt.

Ő lett az, akire számítottam,
Átöleltem, egy őrült éjszakán.
Álmaim kedvese haladt, felém,
Ez nem lehetett más, üvölteném.

Bármit szólhatott volna a világ,
Akartam, mint harmatát a virág.
Utolsó sóhaj, a nyár derekán,
Őszbe hulló levél, vitte tovább.

Ha tudtuk volna, ami számított,
Érthettük volna a gondolatot.
Mély kút, mibe néztünk, vágyódással,
Halandók voltunk, szívdobbanással.

Esendően kereső, már a múlt,
Emlékeimben, olyan mélybe nyúlt.
Köszönöm neki, hogy ismerhettem,
Sorsomat idézve, emlékeztem.

Néha fájó pont, amihez értünk,
Biz' lehulltak rólunk, az áll ruhák.
Viszont tény, hogy több lettem általa,
S ő lett, az utolsó nap sugara.

Kevés boldog perc, talán elröppent,
S elvitte a virágunk harmatát.
Adott nekem néhány boldog percet,
S ide adott mindent, mit adhatott.

2014.09.05.