Emlékszem, régen ilyenkor április,
lázadozó, tomboló ifjú volt a vén is.
Bizakodó pillantások szóródtak szét,
egymáshoz fűz mint gyöngysor szívét.
Pillanatnyilag várat magára a kikelet,
a változás csábos illatával hiteget,
sebtében szövetkezik még a téllel,
kaján nevetve kacérkodik pőre kéjjel.
Vágyódom rád !mi lesz véled nyárelő?
Dús rügybe fakasztó csivitelő szerető!
Jőj hát ízibe, egy pillanat alatt,
elhalni látszik a táj a fagy alatt!
Üresen kong a kerti lakon felejtett üst,
nem izzik még a tűz, s nem száll a füst.
Nem pletykálnak még a kis madarak,
élelmet kutatnak kik itt maradtak.
Patakok habja még nem csörgedez
Ó mond hol vagy már, milyen tavasz ez?
