Milyen a szerelem? - kérdezem magamtól,
Választ még sem várhatok a Holdtól…
Van, hogy a szerelem ártatlanul tiszta,
Néma a száj, csak a szemek tükre az,
Melyről az érzelem fénylik, mint a Nap.

Van, hogy az érzelem nem várt, mégis édes,
Úgy érzed, teljesül minden szép reményed.
A leányregényekben sem olvashattál szebbet,
Bele is halnál, csak még mellette ébredhess,
Majd jön a kérdés; „no, ez miért is kellett?

Van az úgy, hogy a szerelem áldott és békés,
Olyan, mint hosszú út után a hazatérés.
Minden oly ismerős, az egész világ átölel,
Szíved összedobban a másik szívverésével.
Lelketek összefonódik, ketten lesztek egyek,
Az égi angyalok se álmodhatnak kedvesebbet.

Van az úgy is, hogy nem jó vele, de nélküle se,
Egyik szó átkozott, a másik már kedves zene.
Hol áldott, hol átkozott ezerszer s még egyszer,
S kívánod, hogy soha többé ne élj meg ilyet,
Pár nap múltán már nem találod nélküle a helyed.

Sokféle érzelem, ezerárnyalatú ég adta szerelem,
Mégse múljon nap, hogy nélküle teljen az életem!
Legyen bár áldott, keserű, vagy csalogatóan mézes,
Egyszer mar és éget, máskor melegével becézget,
E nélkül az érzés nélkül élni lehet, de nem érdemes.