Szonett l35.

Te vagy nékem a kenyerem és a só,
mert mellettem állsz, ha magam elhagyom,
lázasan, gyengén vacogok vackomon
a kín mar belém, mint hóhér, vasfogó.

Ha a fájdalom a csontomig maró,
szívem, ha szúr, vagy a bánat nyom nagyon,
a szeretet az egyetlen orvosom,
csak pár csepp kell belőle, és egy jó szó.

Fejem pihen vállad gyenge vánkosán,
sosem lehet késő, vagy még oly korán,
hogy szomjam ne oltsad ajkad borából.

Rejts el könnyeid és nyújts nekem Magad,
mi nékem menedéket és esélyt ad,
még egy kis haladékot a haláltól.