Első szerelem - Íródott 20 évvel ezelőtt...

- Ez a természet rendje! – mondaná bárki, hiszen abban a korban van, amikor minden fiatalembert utolér Ámor nyila. Nem is lenne gond, ha szerelmének tárgya éppen nem az én lányom lenne.

Dedi gyönyörű, karcsú, kecses lányka. Dús szőke haja lágyan omlik a vállán át le, egészen a derekáig. Nagy szemei, hosszú szempillái, csábos mosolya fiatalt-időset egyaránt megigéz. Tolonganak is körülötte a fiúk. Ráadásul a természete is csodálatos: kedves, gyengéd, figyelmes, romantikus és mindemellett okos is. Egyszóval minden külső és belső báj megtalálható benne ahhoz, hogy bárki beleszeressen első látásra.

Így történt ez Miklóssal is. Kitartó, hűséges szerelem ez, már több, mint három éve tart. Mondhatnám úgy is: szerelem volt ez első látásra. Eleinte nem zavart. - Had szórakozzanak! – mondtam, hiszen fiatalok, de amióta elkezdődött az iskola, kifejezetten dühít! Dedinek tanulnia kell, és ez a pimasz ficsúr állandóan ott szemtelenkedik a leányzó körül. Simogatja, szinte belefúrja a gyönyörű hajzuhatagba a fejét. Hatalmas barna szemeivel olyan szerelemmel néz a lányra, hogy az ember már-már irigykedni kezd. Ő a nagy szerelem, a minden!  Persze így nem lehet  a tanulásra koncentrálni. Nem mondom, Miklós (becenevén  Öcsi) fess, csinos fiú. Jól ismerem születésétől fogva. Nagy, meleg barna szemeivel áhítattal lesi a lány minden apró mozdulatát, minden lépését, árnyékként követi bárhova is megy. A lányaim barátnői szinte bálványozzák, de ő hűséges Dedihez.

Miklós nemesi családból származik – nem utolsó szempont még a mai világban sem  - s ez bizony meglátszik a viselkedésén is, mert akit nem kedvel, azzal meglehetősen lenéző, lekezelő, pökhendi, nyegle.

A matek nehéz tantárgy, próbáltam a napokban Miklóssal beszélni: most mindennél fontosabb a tanulás, hiszen Dedi jövője függ tőle, mert bármilyen igézően szép is egy lány, azért jó ha még okos is, ezért nem kellene sülve-főve együtt lenni. Nem ért semmit a szép szó, ezért cselhez folyamodtam. Lekoptatom Dediről Miklóst.Van a baráti körünkben egy család, van egy lányuk, aki csinos is, szép is, korban is Miklóshoz illő, valahogy összehozom őket. Így talán leszáll Dediről. El is mentünk látogatóba a családhoz, persze Miklóssal együtt , bár ő mit sem tudott a tervünkről,. Mit mondjak… piszkosul leégetett bennünket.

Hajnalkának – így hívják a lányt – tetszett Miklós, kellette is magát kellőképpen a fiú előtt, de az leült a szoba sarkában lévő kanapéra, és egész idő alatt nem volt hajlandó egy lépést sem onnan elmozdulni. Csak ült mérgesen, húzogatta a száját, látszott rajta, hogy  majd felrobban a dühtől. Hiába kínálgatták minden finomsággal, semmit nem fogadott el, hiába kedveskedtek neki, szóba sem állt senkivel. Hajnalkára rá sem nézett, pedig szép kislány. Az igaz, hogy  csöppet sem hasonlít Dedikéhez.

Otthon persze folytatódott minden elölről. Dedi ölébe hajtotta a fejét, ölelgette, simogatta.. Leült elé a szőnyegre, átölelte a lábát, mint valami kutya. Betelt a pohár! Egyszerűen kizavartam csemetém szobájából. Azóta éhségsztrájkba kezdett. Három napja nem eszik, nem iszik. Leül a lányom szobája elé, és nem hajlandó se szép szóval, se veszekedéssel odébb mozdulni. Mert azt azért betartja, hogy ha egyszer kizavartam a szobából, akkor oda ugye már csak büszkeségből sem megy be.

Elveszítettem a türelmemet! Velem fog packázni egy taknyos ficsúr?! Szóval – adtam egy frászt neki. Ujjujjjujjj! Mi lett ebből!  Emiatt Dedi sem áll szóba velem, együtt sztrájkol Miklóssal. Az egész család esedezik bocsánatukért – de úgy tűnik, hiába.

Most már csak egy reményem van, hogy némiképp megengesztelődjenek! Beállítottam egy „pót -heverőt” Miklós részére Dedi szobájába – had enyelegjenek – délután pedig elmegyek a boltba. Dedinek veszek egy egész doboz jégkrémet, Miklósnak (vagyis Öcsinek) meg egy nagy adag wiskast, mert ez a kedvenc eledele – mint annyi más macskának – talán ettől megengesztelődik...