(Íródott 1990-ben, az első parlamenti választásokat követően, az általunk megválasztott díszes képviselőkről)

   Egykori tisztelt ismerősöm – nem mondom barátomnak, mert . ahogy az már lenni szokott, barátai halála után százával keletkeztek – hosszú évekig tűnődött azon, hogy a hatalom megrontja az embert. Kérdés azonban, vajon a hatalom, vagy az ember természetéből következik ez: Nem árulta el a választ, én sem jöttem rá azóta sem, de inkább az embert gyanítom e megromlás okának.
   Ravasz dolog a hatalom! Amíg az ember az esze-és keze ügyébe eső dolgokban dönt, addig visszajelzései gyorsak és pontosak döntése következményeiről. Ahogy araszolgat felfelé a szamárlétrán, úgy csökkennek közvetlen információi: A rossz hírt hozókat elzavarja, a jó hírt hozókat jutalmazza. Barátai elmaradnak, testőrök és hivatalnokok hada óvja, nehogy közvetlenül találkozzon a valósággal, és amikor már minden falevél azt susogja: te vagy a legjobb!- emberünk elkezdi önmagát idézni egyes szám harmadik személyben. Innentől nem követhetem, mert az elmekórtanban igen-igen járatlan vagyok…
   Gondolnánk, a kicsi hatalom kicsit ront az emberen, a nagyobb nagyobbat, a tapasztalat azonban gyakran mást mutat: nincs az a hatalommorzsa, amit ne lehetne véresen komolyan venni.

   A KISEMBER közel az ötödik x-hez szerencsés véletlenek egybeesése folytán egy néhány fős közintézmény megbízott vezetője lett. Másnap reggel megváltozott a nézése…Korábban egyből a helyére sunnyogott. Most megállt és fölmérte birodalmát. Bár az intézmény ősidők óta kiválóan működött, neki is, kollégáinak is több évtizedes szakmai tapasztalata van, de az emberiség története során most először Ő a FŐNÖK.
   Az értekezleten közölte, hogy ő teljes jogkörű vezető és itt mától minden másképp lesz. Mostantól mindenki felelős lesz, mindenhez engedély kell és azt ő adja. Ha valaki a küszöb középvonalát átlépi (természetesen csak engedéllyel), neki tudnia kell, hogy hová és miért, hiszen ő a Vezető! Egyik kollégája szemére lobbantotta: nemrég még hetekig munkaidőben építkezett… nem hallotta meg! Tekintete a messzeségbe révedt és arra gondolt: a beosztottak már csak ilyenek… Butaságokat beszélnek…  A munkahelyi légkör megdermedt, ő néha órákig ül a főnöki irodában magányosan és uralkodik…

   A NAGYEMBER évekkel ezelőtt meggondolatlan választói bizalmából fontos ember lett. Azóta nem látta mosolyogni senki. Csak országos ügyekkel foglalkozik, a nemzet összes, Szent István óta keletkezett gondját a vállán cipeli – napi huszonhat óra hosszat-! Országos lett a menése, a mozdulatai, az arckifejezése.

   Sofőrjét eleinte még behívta, később már télen is kint várakoztatta a jéghideg kocsiban. Elvégre a rang kötelez…Testőreit eleinte furcsállotta, aztán megszokta, végül kevesellte.  Lecserélte a kincstári Wolswagent, elvégre sose jutunk be Európába, ha ő nem tud megfelelően megjelenni. Ez pedig köztudomásulag nemzeti érdek.

    Országlásának vége felé helikopterrel készült falugyűlést tartani. Fölszállás előtt jött rá, hogy retteg a repüléstől. Így maradt a Mercedes felvezető kocsival, a megyei kísérőkkel és az önként csatlakozott helyi körzeti megbízott ütött-kopott Moszkvicsával. 

   A falugyűlésen nagyívű beszédben elemezte lélekszámunk tragikus apadását…a rendőrség épp ez idő tájt  kezdte vizsgálni egyetlen fiának kétes üzelmeit.

     Számos alapítványi, igazgatótanácsi rangja mellé néhány tízezer forintért egy erőmű felügyelő bizottság elnöki tisztét  is elvállalta. Ország dolgában sohasem ismert tréfát…egyébként is alsó tagozatos tanulmányi kiránduláson járt már valami hasonlóban…Névjegye, ha minden tisztét, rangját felsorolná, plakátméretű lenne. Sose gondolta volna, hogy ennyi önfeláldozás után valaha is más ül a székébe.
Hiába, a választó polgárok már csak ilyenek! Buták és össze-vissza voksolnak…

     Sietek leszögezni: mielőtt bárki azt gondolná, ez csupán az összes többi kurzusra, pártra, kis- és nagyemberre lehet jellemző – a panelek térben és időben tetszés szerint cserélhetőek. Az Audit hintóra, a testőrt hajdúra cseréljük és máris Krúdy vármegyéjében vagyunk, csupán  egyetlen dolog azonos: a hatalmat gyakorló ember gyarlósága.
   A fentieket szondának szántam. Minden kis-és nagyemberre annyira vonatkozik, amekkora dühöt vált ki belőle.     Szösszenetem elolvasván azt mondja a férjem: „Ezért sokan haragudni fognak rád!”
   Hiába… a beosztottak már csak ilyenek…Butaságokat beszélnek! Otthon ugyanis én vagyok a Főnök!”