Szájkosárral élünk, mint vad, veszett kutyák. Ha morogni kívánunk engedélyt kell kérnünk a mindenkori gazdánktól, és utána hálásan pitizni, amiért volt kegyes egy pillanatnyi szabadságot adott nekünk.

Mi változott a több, mint két évtized alatt? A válaszom semmi. Minden ugyanaz, ami volt más színek alatt.

Miért ez a nagy elkeseredés? Talán örülnöm kellene? Nem hiszem. Nap, mint nap óriási falakba ütközöm és betöröm az orrom. Ilyenkor csak nevetnek rajtam és csóválva fejüket mondják gúnyosan: „Ugye megmondtuk, mihez tartsd magad?”

Igen megmondták, de azt is, hogy szólásszabadság van – ha kapok rá engedélyt.

Pár nappal ezelőtt valaki megkért, írjak egy tudósítást, beszámolót vagy bármit, amit akarok egy kiállításról. Először kissé ódzkodtam, mivel nem ez a műfajom. Különben sem sokat értek a képzőművészethez, tollam alól csikorogva bújnának elő a szavak. Végül mégis belementem, néha nem árt más vizekre is evezni, feltárni idegen területeket. Agyamban már kattogni kezdtek a kis fogaskerekek, amikor mellemnek szegezték: „Szoktam-e politikai témájú dolgokat írni? Jobb vagy baloldalnak vagyok-e az elkötelezettje?”

Ugyanis ez a lap független, politikamentes, és ha kiderülne rólam kivel szimpatizálok, akkor rossz fényt vetne az egész szerkesztőségre. Talán akkor mégis eltekintenének a felkéréstől és a többi… és a többi… A kedves olvasó kitalálja mire gondolok.

Ezek után üvölteni szerettem volna. Mennyire ismerős volt ez a helyzet. Az úgy nevezett rendszerváltás előtt is hányszor átéltem ezt. Mindig az utolsó pillanatban felmerült egy apróság, ami végett meghiúsult a szépen eltervezett dolog. Valakinek nem voltam megbízható vagy utánanéztek valahol ugattam-e, és mit. Abban az időben is hangosan hirdették: „Őszintén, bármit meg lehet mondani”. Mindegy, hogy honnan jön az ember az a lényeg, hogy hová tart. Természetesen akkor is azok voltak a jók, akik azt mondták, amit a gazda hallani akart. Attól féltek, akinek más a véleménye, mint nekik vagy másképpen gondolkodik, akkor összedől a világ. Sokunk elé mondvacsinált akadályokat gördítettek, elzárva előttük minden utat.

Szeretnék már megérni egy olyan kort, amikor nem mások mondják meg nekem, mit tegyek. Szabad lelkű ember munkájából épülne fel egy új világ, és nem kell szájkosarat hordanom, amiért véletlenül másképpen gondolkodom, mint egyesek.

Amíg ez nem valósul meg, addig legyen bármilyen kormány semmi sem változik, és vonyítani fogok, mint egy veszett kutya.