Impresszum

A magyarero.hu weboldal a Független Újságírók Szövetségének Irodalmi honlapja.

Gyöngyösi Zsuzsa
  főszerkesztő, Főadmin
  
(30) 525 6745
Konzili Edit
  főszerkesztő-helyettes

Polonkai Attila
  webadmin

Kiadványok
























 

Jelenlegi hely

A mi harangunk

Rácz Endre
Rácz Endre képe

Mintha árnyék volna, áll az éjszakában
Csillogó ércteste, bágyadt holdsugárban.
Arra jár egy szellő s megáll gyönyörködve,
Mintha angyalt látna rideg őszi ködbe.

Körüljárja párszor, mi lehet, nem érti:
Mintha angyal volna… még sincs szárnya néki?
Talán égi csillag, talán ékszer volna?
Talán hangszer, aki néha sír dalolva?

Percnyi csönd van, aztán szól a szellő bátran:
„Ki vagy te az éjben, kit így megcsodáltam?”
„Harang vagyok. Testem fémből, lelkem égi,
Amely néha csöndjét bús dalra cseréli.”

„S mit szólsz – kérd a szellő –, mit dalolsz, ha kérnek?
Áruld el e titkot, oh, te furcsa lélek!”
„Lelkeket gyógyítok, ha villámot szórnak,
Hívom, aki élő, siratom a holtat.”

Most a szellő nem szól, pajkos, tovaröppen, 
S akár szilaj csikó, vágtat nagy körökben.
Mégis hamar fordul, a harangtól kérdve,
Mint kíváncsi gyermek: „mondd, honnan jöttél te?”

„Jöttem – szólt a harang –, szép Erdélyországból,
Hosszú-hosszú úton, akár néma vándor.
S otthonra találtam a Sárrét szívében,
Itt e csöndes zugban, a holtak kertjében.”

És a pajkos szellő ekkor átölelte:
„Leszel-e barátom bús temető kertbe?
Vihetem-e hangod, ha néha sírni vágysz,
Úgyis, ha víg, ha bús, ha mennybéli varázs?”

És a harang testén megcsillant a holdfény.
Nem látott a szellő soha-soha oly fényt.
S megkondult a harang: „hát vidd a nagyvilágba!
Búcsúztasson holtat… élők vigaszára.”

… Eljött ma a reggel, és én büszkén állok!
Elfogott egy érzés, mit csak ritkán látok:
Úgy érzem hangjában ott él a mi hangunk…
Hiszen ő a miénk, ő a mi harangunk!

És ha bús dallamát meghallanád néha,
Tudd, tán szerettedről sző egy szép mesét ma…
Zord lelkeket gyógyít villámot, ha szórnak…
Hívja, aki élő… siratja a holtat…

Rácz Endre ©
2018. 11. 01. Szerep

Rovatok: 
Vers