Miért büntet az Isten, engem miért ver,
és adott világomnak tengernyi jót, szépet,
miért kecsegtetett az örök szerelemmel,
majd nyújt helyette magányt és szürke véget.
Égő tudásvággyal, átkos örökséggel
miért hiteget, kegyetlenül mért kínoz,
mikor reám borul a végtelen éjjel,
megnyugvást lelkem vajon majd mi és ki hoz.
Miért mosolygott úgy egykor szép tavaszom,
ígérve szeretőt, barátot, hű társat,
ha most magam ülök egy üres teraszon,
hiába szaggatnak a megkopott vágyak.
Adott lombot, fákat, zöld füvet, virágot,
reményt, szivárványt és vibráló színeket,
ledér táncot jártak a szerelmes lányok,
ennél csodásabb az Éden sem lehetett.

Feloldó öröm meghátrált, mindig kitért,
győzelem, diadal, sosem volt és nincsen,
örök hiányérzet zálog a hitemért,
ilyen életre ítélt engem az Isten.

2014. ápr. 4.