A távolodó vitorlák összeolvadtak az égi horizonton,
Alig-volt emlékeink egyesültek a messzeségben,
Napi küzdelmeink már végtelennek tűnnek,
Nélkülük az élet mégis unalmas és ízetlen.

Kék csillagok, kék rózsák és a halványkék messzeség,
Aranyalmák rikító ezüsttányérokon sárgállva,
Rózsafüzérek végén szürke keresztek sora,
A néhány megmaradt szó is fokozatosan elfehéredett.

Egy új tavasz még talán egyszer kivirulhat,
Ritkán átölel, majd egyből ki is taszít a világ,
Elpusztult minden már, ami szerethetett,
Keresgélve is csupán cserepek hevertek az úton.

Újpest, 2026. október 7.

TM