Impresszum

A magyarero.hu weboldal a Független Újságírók Szövetségének Irodalmi honlapja.

Gyöngyösi Zsuzsa
  főszerkesztő, Főadmin
  
(30) 525 6745
Konzili Edit
  főszerkesztő-helyettes

Polonkai Attila
  webadmin

Kiadványok
























 

Jelenlegi hely

Mese a melegszívű kukoricaszemről

János
János képe

     Hol volt, hol nem volt, még az Óperenciás tengeren is túl, a falu szélén élt anyóka és apóka. Volt két gyermekük, Jancsi és Marcsi. Szegények voltak, mint a templom egere.
     Egy napon beteg lett anyóka és apóka, nemsokára meg is halt mind a kettő, egyszerre. A két kisgyerek árván maradt, mint az ujjam. Sírtak, zokogtak keservesen. Alig volt mit enniük. Fáztak, dideregtek. Összebújtak a kiságyon, és úgy melegítették egymást. Tűzifát hordtak a közeli erdőből, de hamar elfogyott. Anyóka megtanította Marcsit főzni, sütni. Apóka meg Jancsit a ház körüli és a mezei munkára.   Egy kukoricaszem volt a házban, csodák csodája megmaradt még az egér sem ette meg. Elhatározta, hogy segít a két kis árván.
     Kisétált az ajtón és meg sem állt a mező széléig. Egy tuskó ott magasodott előtte, felugrott rá, és szétnézett, - már amennyire egy kukoricaszem szét tud nézni, - de nem látott semmit. Lenéz maga elé, hát lássatok csodát, egy másik kukoricaszem volt előtte.
– Szerbusz, én Kukorica Péter vagyok, és te? Szerbusz, - mondta a másik, én Kukorica Rita vagyok.Honnan jössz Péter és hová mész?
- A falu végéről jövök, ott lakik egy kislány és egy kisfiú, árvák, most haltak meg a szüleik és szeretnék rajtuk segíteni! 
- Értem. De hogyan tudsz te segíteni?
- Most már, hogy veled találkoztam, kettőnknek könnyebb lesz. Biztosan találunk elveszett kukoricaszemet, látod, veled is véletlenül találkoztam. Induljunk is, reméljük, hogy szerencsével járunk.
     El is indult Kukorica Péter és Kukorica Rita szerencsét próbálni. Mentek, mentek, mendegéltek, amíg egy nagy városhoz nem értek. Persze nagyon kellett vigyázniuk, hogy madár, egér, baromfi ne kerüljön az útjukba. Bizony, mert egyből bekapták volna őket!  Sajnos a városban nem találtak társakat, sem a városig vezető úton. Tovább mentek, és a város szélén találkoztak egy pattogatott kukoricával. 
- Szervusz, engem Péternek, őt meg Ritának hívják. Téged hogy hívnak?
- Engem Pattogi Pannának és hová mentek?
- Megyünk szerencsét próbálni, társakat keresni, hogy segítsünk két kis árván.
-  Jó, megyek én is veletek.
Így hármasban elindultak. Mennek most már hárman, több szem többet lát, és csakhamar nagy zajra lettek figyelmesek. Egy cső kukorica volt előttük, de még a szemek rajta voltak. Ahogy meglátták a három vándort, egyszerre elhallgattak. Péter, Rita és Panna csak ámultak és bámultak. Nem is gondolták, hogy ilyen hamar szerencsével járnak. Hát még amikor megtudták, hogy onnan nem messze még sok-sok  kukorica van, nagyon megörültek. Csak Panna szomorkodott. De nem sokáig, mert a kukoricaszemek elmondták, hogy ott, ahol ők laknak, sok pattogatni való kukorica van.
- Jaj, de jó! – kiáltották vidáman. Menjünk és mondjuk el, hogy mi járatban vagyunk. A szót tett követte, és elindultak. Valóban, ahogy mentek már messziről hallatszott a beszélgetés, és ott voltak a pattogatott kukoricák is. Péter és Rita elmondták, hogy mi járatban vannak, ugyanúgy tett Panna is. Szemmel láthatóan nagyon meghatotta a hallgatóságot a szomorú eset.
- De mi kukoricák, mit tehetünk? - És mi is mit tehetünk? – kérdezték a pattogatott kukoricák is. 
Péter, Rita és Panna arra kérték a kukoricákat, hogy menjenek velük vissza a két árvához. Ott van egy nagy-nagy szántóföld, és majd ott szétszóródunk. Lesz egy nagy kukoricatábla, és ősszel meglátjátok, hogy milyen nagy segítséget adunk a két árvának. Senki nem zúgolódott, hanem a három vándort követve, katonás rendben, megindultak. Szerencsésen meg is érkeztek. Péter, Rita és Panna vezetésével a szántóföld szélén elrendeződtek a sorok, elbúcsúztak egymástól. A pattogatott kukoricák ugyan jóval kevesebben voltak, de ők is rendben végezték a dolgukat. Péter, Rita és Panna kiadta a parancsot és a szántóföldön lett egy szép nagy kukoricatábla, mellette pedig egy kis pattogatott kukoricás.
  Telt-múlt az idő, Jancsi és Marcsi egyszerre csak észrevették a csodálatosan zöldellő kukoricatáblát. Bármennyire törték is a fejüket, sehogy sem jutott eszükbe, hogy mikor vetették el. Elérkezett az ősz. Lassan kezdett érni a kukorica. Marcsi két babát készített magának: csutkababát és mindkettőnek kukorica haja volt. Jancsi pedig fogott egy darab kukoricaszárat, kettévágta, az egyiket késsel bevágta, az oldalát, úgy hogy nem végig, így két csík alakult ki, az lett a húr, majd fogta a másikat, abból egy vonót készített, és amíg Marcsi játszott a babákkal, Jancsi hegedült a kukorica hegedűvel. Be is érett az egész.  Jancsi és Marcsi segítséggel betakarították a termést. Sok-sok kukorica lett. Volt utána minden: főtt kukorica, kukoricakása, a kukoricalisztből málé, puliszka, prósza és még sokszor volt pattogatott kukorica is az árvák asztalán.  A szárából és a csutkájából lett tüzelő. Jancsi és Marcsi nagyon boldogok voltak, hogy volt ennivalójuk és tüzelőjük is. Este a csuhét bele tették a szalmazsákba, jó illata volt, s édesdeden elaludtak.  Soha nem gondolták, hogy egy kukoricaszemnek és két társának valamint a sok-sok társuknak köszönhették, hogy most milyen jól telnek a napjaik.
    Péter, Rita és Panna meg azóta már biztosan egy másik helyen segítik az embereket!

Rovatok: 
Mese