Marcsi és Jancsi nagyon boldogok voltak, hogy van ennivalójuk és nem kell tovább nyomorogni. Egy nap látták, hogy az élelmiszer fogytán van és ki kell találni valamit, hogy továbbra is legyen mit a tejbe aprítani. Törték a fejüket, de nem tudták, hogy mit csináljanak! Már elfogyott a kukoricából készített termék, amiből tudtak volna egy kis pénzt keresni.
- Menjünk világot látni, - mondta Jancsi – hátha szerencsénk lesz!
- Jó, igazad van, - válaszolta Marcsi  - ettől csak jobb lesz! - A gondolatot tett követte és a két gyermek elindult, maguk sem tudták, hogy merre menjenek!ű
   Mentek – mendegéltek, elértek egy nagy erdőbe. Lassan kezdett besötétedni. Marcsi már fázott és nagyon félt, hogy megtámadja valami vadállat. Jancsi nyugtatgatta, hogy nem kell félni, ő vigyáz rá. Körbenéztek, hogy találjanak valami védett helyet, hogy az éjszakát ott töltsék. Ahogy így nézelődnek , egyszerre kiáltottak fel:
- Ott fénylik valami! Menjünk a fény felé, - mondta Jancsi.
- De hátha ott rossz emberek vannak, aggodalmaskodott Marcsi.- Ha nem megyünk biztos, hogy nem tudjuk meg, talán befogadnak bennünket éjszakára!  - szólt Jancsi.
   Ebben a pillanatban zörögni kezdett az avar. Marcsi belekapaszkodott Jancsiba, annyira szorította a karját, hogy már szinte fájt. De nem szólt, azért egy kicsit ő is szorongott, hogy ki, vagy mi jár a rengetegben. Nem sokáig kellett várniuk, egyszerre csak előttük termett egy vén anyóka.
- Hát ti mit kerestek ebben a nagy erdőben?  Talán eltévedtetek és nem találtok haza? – kérdezte az anyó.
- Engem Jancsinak hívnak, a testvéremet Marcsinak.
- Nem tévedtünk el, hanem elindultunk szerencsét próbálni. - Majd elmesélte, hogy otthon már minden elfogyott és azért indultak útnak.
- No, akkor nagy szerencsétek van  - mondta az anyó, - ugyanis ilyen két dolgos kézre van nekem szükségem! Ugye nem féltek a munkától, ügyesek vagytok, gondolom. Gyertek velem, az a fény, amit láttok, az én házam.  Utána már vége az erdőnek.  Engem Tercsi néninek hívnak.
- Igen, mi ügyesek vagyunk és tudunk dolgozni, ugye Marcsi? - mondta Jancsi. De Marcsi nem válaszolt még mindig félt. Így aztán elindultak a Tercsi nénivel az ismeretlenbe. Nem sokat kellett gyalogolniuk rövidesen megérkeztek a házhoz. A lakás barátságos volt és a néni sem nézett ki gonosznak. A gyerekek megnyugodtak.
- Megmutatom, hogy hol fogtok aludni, a többit reggel megbeszéljük – szólt  Tercsi néni barátságosan és mosolyogva a két megszeppent gyerekhez.  Marcsi és Jancsi a fáradságtól rövidesen elaludtak. Még nem tudták, hogy mit hoz a holnap.
   Másnap reggel már korán felébredtek, amikor kinyitották a szemüket, csodálkoztak, hogy hol vannak. Nem sokáig kellett törni a fejüket, ugyanis Tercsi néni benyitott és így szólt hozzájuk:
- Látom, hogy felébredtetek. Idefigyeljetek! Ha nálam dolgoztok hét évet, hét hónapot és hét napot, gazdagon megjutalmazlak benneteket! Mit szóltok hozzá? Ha nem tetszik, akkor fel is út és le is út, mehettek ahova akartok!
   Marcsi és Jancsi összenézett és azt mondták, hogy – maradunk.  Persze, hogy maradtak, hiszen most már van fedél a fejük felett és csak kibírják azt az időt valahogy, amit itt kell tölteni. Nem beszélve arról, izgatta a fantáziájukat az, hogy gazdagon megjutalmazzák őket, és akkor gazdagok lesznek nem  kell tovább azon gondolkodni, hogy mit hoz a holnap. Megreggeliztek, ami bőséges volt, már nagyon régen laktak ilyen jól.
   Reggeli után ki lett adva a napi munka! Marcsinak a konyhában kellett tevékenykedni, Jancsinak a mezőn és a ház körül. Nem is gondolták volna, hogy  hamar elfelejtik, hogy eddig milyen volt az életük. Szorgalmasak voltak, és így nagyon megtetszett a két gyerek a Tercsi néninek! Szinte a sajátjaként nevelte őket. Jól érezték magukat és nem volt panasz sem nekik, sem Tercsi néninek. Marcsi megtanult sütni-főzni, sőt még a legfinomabb cukrászsütemények készítését is!  Jancsi, a mezei munkán kívül  megtanult mindent, ami a ház körüli munkához szükséges. Szinte ezermesterré vált! Nem beszélve arról, hogy mindezeket a Tercsi nénitől tanulta, ahogy Marcsi az ételek elkészítését!
   Telt-múlt az idő, rövidesen lejár a szolgálati idő. Marcsi gyönyörű lánnyá serdült, és Jancsi is deli legénnyé. Már a bajusza is kiserkent. Alig várták azt a napot, hogy mit fognak kapni, mi lesz a gazdag jutalom?
   Elérkezett a nagy nap! Előtte éjszaka Marcsi és Jancsi egy szem hunyást nem aludtak. Reggel a Tercsi néni hívta őket:
- Marcsi, Jancsi! Gyertek reggelizni, utána kapjátok azt, amit megígértem. De bizony Marcsinak és Jancsinak alig ment le egy falat a torkán annyira izgatottak voltak. Reggeli után azt mondta Tercsi néni:
- No, gyerekek, üljetek le szépen, mindjárt hozom a megérdemelt jutalmat, amit megígértem. – Jancsi és Marcsi leült ugyan, de csak egy pillanatra, nyomban fel is álltak, nem bírtak ülve maradni, a nagy izgalomtól! Tercsi néni nemsokára jött is. A kezében volt egy hegedű és egy hosszú ceruza!
- Ezt az ajándékot adom nektek, nagyon rászolgáltatok és úgy szeretlek benneteket, mintha a saját gyermekeim lennétek! -  Azzal a meglepett Marcsi kezébe nyomta a hegedűt és Jancsinak adta a ceruzát. A gyerekek egy pillanatig meg sem tudtak szólalni, a meglepetéstől. Marcsi azonnal sírva fakadt és azt hüppögte, hogy
– Én nem tudok hegedülni, soha életemben nem volt hegedű a kezemben!
– Jancsi is nagyon csodálkozott, - mit csináljak ezzel a ceruzával, nem tudok rajzolni! – Tercsi néni csak mosolygott.
- Gyerekek, idefigyeljetek! Nem is kell tudni hegedülni tudnod Marcsikám, csak fogd a kezedben, a hegedű  magától muzsikál! Ugyanis ez varázs hegedű, csak úgy, mint Jancsi ceruzája! –
- Nem értjük Tercsi néni! - mondták a gyerekek, szinte egyszerre.
- Most nagyon figyeljetek! A hegedű Marcsikám, ahogy mondtam magától szól, úgy is mondhatnám, hogy gyógyító hegedű. Mert ha kezedbe veszed, oly gyönyörűséges dallamokat játszik, hogy aki meghallja, legyen még halálos beteg is, azonnal meggyógyul! Nagyon kell rá vigyáznod, mert csak a te kezedben van gyógyító ereje, más kezében, csak közönséges hegedű! Ami a ceruzát  illeti természetesen annak is varázsereje van, ahogy már mondtam. Az a titka, hogy erősen gondolj valamire, fogd a kezedbe a ceruzát, és az amit rajzolsz megelevenedik. Ha arra gondolsz, hogy táncoljanak, abban a pillanatban táncra perdülnek az alakok. De vigyázz, csak jóra szabad használnod! Ha haragszol valakire, és meg akarod táncoltatni, akkor nem működik. Persze életveszély esetén, igen. – Marcsi és Jancsi alig tudtak megszólalni a meglepetéstől.
- Nagyon szépen köszönjük Tercsi néni és ígérjük, hogy nem fogsz bennünk csalódni! – mondta Marcsi.
- Most pedig fogjátok ezt az erszényt, egy darabig elég lesz a megélhetéshez, próbáljatok szerencsét, nem messze van egy város, ott megtalálhatjátok a szerencséteket. – Megölelték, meg csókolták Tercsi nénit és elindultak szerencsét próbálni.  még egyszer visszanéztek, hogy lássák a házat, ahol felnőttek, de csodák csodája, a ház sehol sem volt!
– Akkor ez is varázslat volt? – kérdezte Marcsi.
Az biztos, hogy varázsló volt Tercsi néni! – mondta Jancsi. Meg  is érkeztek a városba és a varázseszközök segítségével híres emberek lettek! Gyógyítottak és minden úgy volt, ahogy Tercsi néni mondta. A hír eljutott a királyhoz is, aki nagyon beteg volt. El is küldött Marcsiért és Jancsiért. A királynak volt egy fia és egy lánya. Jancsi és Marcsi megérkezett a palotába és azonnal a király elé vitték őket. Marcsi elővette a hegedűjét Jancsi meg a ceruzáját. 
   Marcsi hegedült, Jancsi meg arra gondolt, hogy egy szép táncospárt varázsol elő. Szólt a hegedű, táncoltak a párok és láss csodát, a király leszállt az ágyról, és táncra perdült. Azonnal meggyógyult! Boldogan ölelte magához a gyermekeit. Majd így szólt Marcsihoz és Jancsihoz: Meggyógyultam, kérhettek bármit!  A királyfinak nagyon megtetszett Marcsi, a királylánynak meg Jancsi! A királyfi így szólt: Királyapám! Inkább én kérek: Szeretném feleségül venni Marcsit, én meg feleségül szeretnék menni Jancsihoz! 
- Gyermekeim! Én olyan boldog vagyok! Áldásom rátok!  Persze Marcsinak és Jancsinak is nagyon megtetszett a királyfi és királylány! Csaptak is országra szóló lakodalmat. Azóta is boldogan élnek, ha meg nem haltak!

Itt a vége, fuss el véle!