Dávid bácsi egyszerű ember volt. Ha valaki arra ment, ahol lakott, ezeket hallotta tőle: A varnyak egyék meg ezt a meleget! Gyün az esső! A szemeszőre hétszentit, már megint nem talál be a Riska!
   Demizsonból itta a bort, a sör gyereknek való, meg asszonynak - így utasította vissza, ha véletlenül azzal kínálták. Fogatlan szája mozgásából látszott, hogy nyammog a reggeli, az ebéd, vagy estefelé a vacsora maradékán, és valamikori sötétkék előruhája nélkül soha nem láttam, úgy gondoltam, talán abban is alszik. Mindig volt valami a kezében amit gondosan elrejtett alá, talán kenyérvég, vagy idénygyümölcs, ha mégsem, akkor kiskapa, metszőolló, kisfűrész és egyéb hasznos szerszámok.
   Sok fontos dolga akadt a ház előtt, megkötötte a rózsafa ágát, odébb rugdosott egy kavicsot, kihúzott egy éppen élni akaró, de nem odavaló gyomot, vagy kiült a kispadra farigcsálni.
   Akkor szerettük a legjobban. A lehulló forgácsokat szedegettük, néztük, ahogy minta alakul kése alatt. A bölcsességeit, meséit pedig szívtuk magunkba. Ilyenkor fényes lett a szeme, mosoly volt benne, döcögősen nevetett saját történetein. Nekünk apróságoknak állatokról, tündérekről, a suttyó majdnem felnőtt fiúknak pedig a lányokról, asszonyokról, katonaságról mesélt. Mindig ő volt, aki megmentett egy őzet, nyulat, madarat, de ő csábította el a legszebb hajadonokat is a környéken. Hős katonaként az első sorban harcolt, szemébe nézve a gonosz ellenségnek.
   Egyszer aztán hiába vártuk, nem nyílott a kapu. Ágynak esett, kórházba vitték, és már csak a temetésére hozták haza. Soha nem látott rokonok marakodtak semmiségeken, amit maga után hagyott. Akkor tudtuk meg, hogy soha nem volt katona, a lányoknak pedig közelébe se mert menni. Tizedik gyerekként egy tanyán született, majd munkát keresve került ide, ahol erdőkerülőként élte életét. Az állatos meséi azonban biztosan igazak voltak, hiszen jó ember volt, csak magányos.
   Házát megette az enyészet, majd felnőttként, amikor arra jártam, láttam, hogy új alapot ástak új háznak, jön a fiatalság. Már senki nem áll a kapukban, nem ücsörögnek a padokon, elfoglalják az autók parkolónak a ház előtti helyeket. Csak a mesék élnek, amíg van valaki, aki továbbadja őket a gyerekeknek. Meséljetek nekik sokat, szomjazzák a történeteket, úgyis oly kevés csoda történik mostanában.