Egyszer volt, hol nem volt, Gasztronómián innen, Kulinárison túl, volt egyszer egy aprócska veteményes kert.

Az én mesém arról szól, hogy a kertecske két lakója, Répa Rozi és Karalá Béla, hogy találtak egymásra.

Rozi ugyan nem volt szép, de azt bízvást állíthatom, hogy édes volt és bár nem ma kelt ki (magából), mégis frissnek és ropogósnak hatott. Egy aprócska településen, Kurtafalván született, ahol minden kurta volt, a lányok szoknyája, a malackák farka, de még a faluvégi korcsma is. Bözse néne kertecskéjében magról kelt ki és szökkent szárba Rozi. Sok mindennel kellett megküzdenie, míg ilyen szép vastag gyökérré serdült. Állandóan ki akarták őt túrni, volt egy makacs lótetű, aki Rozi helyére pályázott. Szegény kis répának erősen kellett kapaszkodnia a röghöz, hogy a gonosz rusnya bogár ne tudja kiforgatni mindenéből. A ronda jószág egyszer csak megunta az áskálódást és odébbállt.

Rozi nem sokáig élvezhette a nyugalmat, mert beköltözött a kertecskébe egy virgonc kis vakond, aki fúrton-fúrt járatokat vágott a jó puha földbe. Csupán egy centin múlott szegény Rozi élete, amikor elviharzott mellette a fáradhatatlan apró bányász.

Sok gondja volt a hangyákkal is, akik agyon csikizték.

Arról álmodozott, hogy egyszer, ha megnő, eljut majd Gasztronómiába, ahol lehet, hogy megtalálja élete párját.

Nem messze tőle peckesen lengette csipkés leveit Karalá Béla. Rá se nézett Répa Rozira, nem tetszett neki, hogy sárga. Béla a szép fehér Kar Fiola után epedezett, de hiába, mert Kar Fiolát Cék La-jos érdekelte. Neki sem volt szerencséje a szerelemben, mert Cék La-jos Tor Ma-yára utazott. Ők hamarosan nagy lakodalmat csaptak és egy szép nagy hasas befőttes üvegben tartották nászéjszakájukat.

Történt egy napon, hogy Bözse néne ráéhezett egy finom zöldséges ragura. Kapta magát legott, és kiment a kertbe. Belekapaszkodott Répa Rozi rakoncátlan fürtjeibe és húzni kezdte. Rozi nagyon megijedt, rémülten kiabált segítségért. Karalá Béla megszánta a rémült kis főznivalót, oda akart szaladni Rozihoz, de földbe gyökerezett a lába. Bözse néne zöldült, lilult a nagy erőlködéstől, mégsem bírt el Répa Rozival. Karalá Béla csodálattal adózott Rozi ellenállásának és halálosan beleszeretett.

Bözse néne elszaladt a Kurta kocsmába, hogy segítséget hívjon. Bizony nem volt ott más, csak a veres orrú Rezes Bandi. Kénytelen volt beérni a vén szittyóssal és nagy keservesen eltámogatta kertjébe. No ketten nekiveselkedtek és nagy nehezen kirántották a földből szegény Répa Rozit, aki halkan sírdogált, amitől aztán tiszta sár lett. Karalá Béla ekkor már elhatározta, hogy követi szerelmét a halálba (fazékba). Élénken integetett Bözse néne felé, aki észrevette és kapatos tettestársával őt is kiráncigálták. Bözse néne nagyon meghatódott, amikor a nagy vajlingba kimosdatta őket a mocsokból. Két hatalmas és szép zöldségfélével találta magát szembe. Répa Rozi lesütött szemekkel takargatta dundi, de gusztusos idomait. Karalá Béla pedig gyönyörködve legeltette szemeit rajta.

Bözse néne hirtelen a fejéhez kapott. Dehogyis darabolja fel Rozit és Bélát, inkább elviszi õket Gasztronómiába, ahol éppen Mezőgazdasági Világkiállítás van.

A két gyönyörű méretes zöldség még a Guinnes rekordok közé is bekerült. Bözse néne nagyon büszke volt a díjra, hálából Gasztronómiában hagyta Rozit és Bélát.

Így menekültek meg a szerelmes kerti zöldségek attól, hogy raguban leheljék ki lelküket.

Még ma is élnek, ha meg nem főzték őket.

Aki nem hiszi járjon utána, itt a vége fuss el véle.