Impresszum

A magyarero.hu weboldal a Kárpát-Medencei Újságírók Egyesületének Irodalmi honlapja.

Gyöngyösi Zsuzsa
  főszerkesztő, Főadmin
  
(30) 525 6745
Soltész Irén
  szerkesztő
Takács Mária
  szerkesztő/admin
Polonkai Attila
Hollósi-Simon István

  webadmin

Kiadványok




















































































 

Jelenlegi hely

Mesélő magyar várak - A nyitrai vár szépséges úrhölgye

Adalberto
Adalberto képe

Egyszer réges-régen a magas sziklahegyen lévő nyitrai várban élt egy szépséges hajadon. Azt mondják olyan szép volt, hogy amikor kiállt a vár fokára a Nap elszégyellte magát és sápadtan elbújt egy nagy, sötét felhő mögé.

Hamar híre is ment a környéken. Minden legény és férfinépség látni kívánta. Miután, ha csak egy apró pillantást sikerült vetniük a lányra, mindjárt fülig szerelmesek lettek bele. A vár környékén annyi volt a szerelmes ember, mint réten a fűszál, és égen a csillag. Egész nap csak bolyongtak és szünet nélkül ábrándoztak a lányról. Más nőszemély szóba sem jöhetett. Ezért a nyitrai lányok nagyon szomorúak voltak, és azon törték fejüket, mit tegyenek, hogy az erősebbik nem őket is észrevegye.

Elhatározták, hogy felkeresik a közeli erdőben lakó százéves anyókát és tanácsot kérnek tőle. Talán ő tud segíteni rajtuk.

Kiválasztottak maguk közül három leányzót és elküldték őket a százéves anyóhoz.

A lányok nem akartak egyszerre menni, ezért úgy döntöttek, először az idősebb indul el.

–Ha nem érnék vissza estig, akkor indulj el Marcsi, úgyis te vagy a középső! – mondta neki Kató. – Majd végül utánunk jöhet Sára is.

Hamar az erdő széléhez ért. Éppen be akart lépni a sűrű fák közé, amikor keserves sírást hallott. Egy kisnyúl szorult be egy tüskés bozótba és akárhogy is próbálkozott, nem tudott kijönni onnan. Rimánkodva szólította meg a lányt:

–Leányka, szabadítsál ki a bozótból! Nem leszek hálátlan.

Az úgy tett, mintha meg sem hallotta volna a kérést. Fejét felszegve ment előre az erdőbe. Alig tett meg néhány lépést, a lába elé egyszer csak egy fészkéből kiesett fiamadár került. Majdnem rálépett.

–Leányka, segítsél, hogy visszakerüljek a fészkembe! – sírt szomorúan. – Anyácskám meghálálja segítséged.

–Nem bolondultam meg, hogy az időm veled töltsem – válaszolta mérgesen és otthagyta a madárkát.  

Már feltűnt a százéves anyó takaros házacskája, ezért a lány meggyorsította lépteit, amikor egy vadrózsa szólította meg.

–Leányka, segítsél, hogy szirmaim a napfény felé tudjanak fordulni. Itt a sűrű erdőben oly ritkán süt be a Nap melengető sugara.

Megint csak mérges, durva volt a felelet, mint az előző kettőnél.

–Nem bolondultam, hogy időm veled töltsem – mondta és faképnél hagyta a napfény után vágyakozó vadrózsát.

Megérkezve a házhoz, se szó, se beszéd, még köszönni is elfelejtett, benyitott az ajtón. Odabent a kemence padkáján csak csúf varangy kuporgott.

–Hol van a százéves öreganyó? – kiáltotta el magát a lány. – Beszédem lenne vele.

–Ha megcsókolsz, akkor megmondom – válaszolta a varangy.

–Fúj! – mondta undorodva a lány, és sarkon fordult és kiment a házból. Alig tett néhány lépést, ki tudja, miért egy kősziklává változott.

A két lány hiába várta napestig nem ért vissza. Másnap a középső indult az öreganyó házához. Ő is éppen úgy járt, mint az előző. Nem segített sem a nyulacskának, sem a madárkának, de még a vadrózsa szirmait sem fordította a napfény felé. A kemence padkáján még mindig ott kuporgott a varangy és kérte a csókot. A középső lány is kirohant a házból, és ugye kitaláltátok, belőle is egy kőszikla lett.

Végül Sárára került a sor, hogy tanácsot kérjen az öreganyótól. Kora reggel útnak indult és megérkezve az erdőhöz a nyulacskába botlott.

–Leányka, szabadítsál ki a bozótból! Nem leszek hálátlan.

Sára kicsit gondolkodott, mitévő legyen és végül úgy döntött, kiszabadítja a kicsi állatot.

–Menjél nyulacska, szabad vagy! – mondta neki.

A nyúl nem győzött hálálkodni és viszonzásul adott neki egy nyúlfarkat, és mondta:

–Ha bajba leszel, akkor csak rázd meg ezt, és én segítek!

A lány eltette az ajándékot és ment tovább.

A kicsi madár még mindig a fészek alatt csipogott és síró hangocskáján könyörgött:

–Leányka, segítsél visszakerülnöm a fészkembe! Anyácskám meghálálja segítségedet.

Szerencsére Sára jó famászó volt. Még annak idején elleste ezt a tudományt bátyjától, és gyakran versenyzett vele, ki tud magasabbra mászni egy fán. Így nem jelentett nehézséget, felvinni a fészekébe a kipottyant madárkát. Óvatosan visszahelyezte puhapihe tollak közé, mire a madáranyuka olyan boldog lett, hogy mindjárt vidáman trillázni kezdett.

–Köszönöm, hogy megmentetted fiókámat – mondta. – Ezért adok egy madártollat, ha bajba kerülsz, akkor csak rázd meg és én segítek.

A lány ezt is eltette és folytatta az útját.

–Leányka, segítsél, hogy szirmaim a napfény felé tudjanak fordulni – hallotta egyszer, amint elhaladt egy vadrózsabokor mellett.

Miért ne segítenék – gondolta Sára – hiszen mindjárt öreganyó házához érek. Ezen ne múljon a vadrózsa boldogsága. Vigyázva, hogy a selymes szirmok meg ne sérüljenek a vadrózsát az ágak közé besütő napsugarak felé fordította.

Hálóból kapott egy szép virágszirmot.

A varangy még mindig a kemence padkáján ült és csak úgy volt hajlandó válaszolni a lány kérdésére, ha kap egy csókot.

Igaz, az igaz Sára is nagyon undorodott a varangytól, de összeszedte minden bátorságát, és megcsókolta a ronda állatot. Amint kinyitotta a szemét, tán el sem tudjátok képzelni, a csúf varangy egy aranyos öreganyóvá változott. Sára annyira meglepődött, hogy majdnem kirohant a házból.

–Ne tedd azt, mert belőled is kőszikla lesz, mint a nővéreidből – mondta figyelmeztetve az öreganyó.

Ettől Sára megijedt, mozdulatlanul állt a szoba közepén. Még azt sem merte kiejteni a száján, miért jött.

Szerencsére mindent tudott az öreganyó.

–Jól tudom, miért jöttetek házamba – mondta mosolyogva. – Szeretnétek, ha a legények szemet vetnének rátok, mint a nyitrai vár szépséges úrhölgyére.

–Igen – rebegte Sára. – Nem értjük, miért tetszik az jobban a legényeknek, mint mi. Hiszen mi is szépek és csinosak vagyunk.

–Ez igaz, – válaszolta az öreganyó – ne felejtsétek a nyitrai vár úrhölgye nem csak szép, de jószívű is! Segít mindenkinek, ha megkérik rá. Soha nem mond nemet, ha valaki bajban van. Ez az igaz titka.

Sára igazat adott az öreganyónak. Most, ahogy hallotta eszébe jutott a szépséges hölgy, amerre csak járt, mindenhol segített az embereknek. Sokszor még drága ruhaháját sem kímélte, az sem érdekelte, ha az bepiszkolódik. Mialatt a környékbeli lányok fanyalogtak, nyafogtak, ha megkérték őket valamire. Inkább elfutottak, minthogy segítettek volna. Végül az öreganyó ezt mondta:

–Változzatok meg, és segítsetek azokon, akik bajba kerültek! Meglátjátok egy – kettőre rajtatok is megakad a legények szeme, és találtok párt magatoknak.

A lány megköszönte az öreganyó tanácsát, de azonmód el is sírta magát.

–Rendben, hogy már tudom, mit kell tennünk, de hogyan kerülök ki innen. Ha kilépek a házból, akkor én is azonnal kősziklává változom, mint az előző két lánytársam.

–Úgy bizony – komolyodott el az öreganyó. – Gondolkodjál, tettél-e valami jót életedben? Talán akkor elkerülheted sorsodat.

Sárának eszébe jutott idefelé jövet a szegény vadrózsát a napfény felé fordította.

–Van-e valami bizonyítékod erre? – kérdezte az öreganyó.

–Ime, itt van az ajándékba kapott vadrózsaszirom.

–Akkor, amint kilépsz, házamból tartsd azt jó magasra, és így nem fog rajtad a varázslat!

–Mi lesz a két leánypajtásommal? – kérdezte Sára aggodva. – Hogyan tudom őket visszavarázsolni?

–Ha életedben tettél még két jó cselekedetet, akkor talán újból emberi lényekké válhatnak. Gondolkozzál el, milyen jó cselekedetet tettél a vadrózsabokron kívül!

Sára gondolkodni kezdett. Kezdetben semmi sem jutott eszébe. Véletlenül köténye zsebébe nyúlt és ott meglelte a madártollat és a nyúlfarkincát. Mindjárt világos lett számára, hogy talán ezek tudnak segíteni.

Kilépett a házból a vadrózsaszirmot magasra tartva jobb kezével és a ballal meg jól megrázta a madártollat és a nyúlfarkincát. Lássatok csodát a kősziklából egyszeriben újból lányok lettek. Nagyon hálásak voltak Sárának, amiért megmentette életüket, már nagyon rossz volt kőbe zárva lenniük.

Örült a két lány és gyorsan elindultak vissza a várhoz. Útközben kivallatták Sárát, mit mondott az anyóka. A hallottak nem nagyon tetszettek nekik, sőt dúlta-fúltak, hogy segíteniük kell másokon.

A két idősebb lánytestvér, nem fogadta meg az öregasszony tanácsát. Úgy gondolták, bizonyára húguk szegényke meghibbant, és ezért mondott nekik ilyet.

Elhatározták, megölik a nyitrai vár szépséges úrhölgyét, és így megszabadulnak tőle. Erről Sárának nem szóltak. Úgy tettek, mintha tetszett volna nekik a javaslat.

Visszaérve a várhoz, ahol még több legény ácsingózott. Mindegyik a várbéli hölgyet akarta látni. A három lányra még csak rá sem néztek. Hiába illették – kellették magukat, minden praktikájuk dugába dőlt.

Ezalatt Sára hazament és magához vett egy jókora vizes flaskát. Teletöltötte friss vízzel. A sok szerencsétlen szerelmes legény annyira belepistult a szépséges nőbe, hogy még inni is megfeledkeztek. Némelyikük már alig állt a lábán a szomjúságtól. Volt olyan, aki földre rogyott, de még akkor is a várat bámulta. Szerencséjére Sára időben ért oda és vizet csöpögtetett az elalélt, bamba legény szájába, aki magához tért és alig győzött hálálkodni a lánynak. Valahogy ezután már nem volt kedve a várban lévő szépséget nézni. Szeme megakadt Sárán, és mindjárt bele is szeretett. De nem volt idejük turbékolni egymással, mert segíteni kellett a többi legényen is. Ahányan csak ott voltak, mind nagyon szenvedtek a szomjúságtól. Jó lett volna a lettek volna segítőjük. Sára megpróbálta szólongatni Katót és Marcsit, de azok a várba mentek, hogy tervüket véghezvigyék.

Az éj leple alatt belopózott a várba. Egy hosszú tört rejtettek kabátjuk alá, hogy majd azzal szíven szúrják a nyitrai szépséget.

A várban már mindenki aludt. De még az őrök is elszundikáltak. Könnyen bejutottak a hálószobába. Elővették a tőröket és mindketten egyszerre akarták belemártani az éles, hegyes pengéket a nő szívébe. Még mielőtt gonosz tervüket megvalósíthatták volna, riadtan vették észre, hogy az ágyban egy varangy feküdt, akivel az öregasszony házában találkoztak.

Ijedten ugrottak félre, hogy elmeneküljenek. Rosszat sejtettek, és már nagyon bánták, mire vetemedtek.

Közben a varangy kinyitotta a szemét és a félhomályban megpillantotta a két gonosz leányzót.

–Ugye meg akartatok ölni? – kérdezte gúnyosan. – A hiúság elvette eszetek. Azt hiszitek, ha megölitek a vár szépséges úrhölgyét, akkor nem lesz vetélytársatok, és a legények titeket választanak. Szépség az múlandó. Nézetek rám nappal, amikor minden fénylik és ragyog én is szép vagyok. De amint lemegy a Nap és az égre feljönnek, a csillagok a fénnyel együtt eltűnik a fiatalságom. Csúf varangy lesz belőlem. Egy dolog nem múlhat el, az pedig a szeretet. Ha őszintén segítünk másokon, akkor könnyen megtalálhatjuk párunkat. Nézzetek csak le a vár ablakából, és megláthatjátok Sárát, amint erejét megfeszítve segít embertársain. Van mellette egy legény, akit már nem érdekel a nyitrai vár úrhölgye. Megtalálta szerelmét Sárában, és amint látom, soha nem is fogja elhagyni. Menjetek ti is gyorsan segítsetek neki vizet hordani a sok szomjas legénynek.

Kató és Marcsi elszégyellte magát ezeket hallva. Végül belátták a varangynak igaza van, és szaladtak a vár elé a térre vizet hordani. Nem tellett bele sok idő, mindkettőjüknek akadt párja, sőt a környék hajadonjai sem maradtak árván. Mindenkinek akadt legény, hiszen a nyitrai várnál annyi legény sereglett össze, hogy kedvükre vallogathattak közöttük.

Valójában senki sem tudja az igazságot, mert reggelre eltűnt a nyitrai vár szépséges úrhölgye. Soha többé senki sem látta a várban. Még az is lehet, hogy nem is volt, csak az emberek képzeletében létezett.

Mindenesetre a sok szerelmes pár olyan nagy lagzit csapott a várban, hogy hetedhét határba elhallatszott a mulatozás. A környékről mindenki hivatalos volt és az ifjú házasok három éjjel, három nap táncoltak egyfolytában. Aki nem hiszi, az járjon utána.

Itt a vége, fuss el véle!

Rovatok: 
Mese