Az időn kútja feneketlen és mély,
Mindenkinek jár még egy végső esély
A test megfárad, és a lélek kiég,
De az életből sosem lehet elég.

Megvívtuk már a csatánkat, a harcot,
Fürödjenek fényben megfáradt arcok,
Egy nap, egy hónap, talán pár rövid év,
Nyílt vizeken járunk, messze még a rév.

Mindenkinek egy kis esély még kijár,
Van elég ideje, várhat még a halál,
Hullámok közt bátran szelem a habot,
Örülök, ha szép verset, dalt hallhatok.

E korban az ember nem igényes,
Nem kell a díszesség, és ami fényes,
Fogadjuk el a köznapi örömet,
Tisztelet, megértés, némi szeretet.

Csituljon fájdalom, bánat feledve,
Utamon járhassak partra, terekre,
Meglehet, szűkös nálad a keretem,
Adj még időt, az életet szeretem.

A fejem felett sűrűsödik felhő,
Várom a hajnalt, hogyha végre eljő,
Agyam vászon, és pereg a mozigép,
Az emlék enyém, a döntés Tiéd.

Az idő kútja feneketlenül mély,
Talán akad benne egy kevés remény,
Egy utolsó esély jár mindenkinek,
Uram, ha akarod, Te megteheted.

2015. 12. 28