A telefon elég korán kelt.

   Vidáman csörgette az ébresztő hangos jelzését. Mivel "szundi" alkalmazásra is be volt állítva, nem gondolt ekkor még semmi rosszra. Végre elindult a fürdőszoba felé, nyugtázta nyugodtan. Akkor most jöjjön az időjárás jelentés, ez nagyon fontos, a nap enélkül nem kezdődhet. Pompás, megnézte, bár éppen fogat mos. Kávé, reggeli, cipő, most jöhet egy e-mail. És ekkor történt meg az, ami eddig a reggelig még soha nem fordult elő.

   Nem nézi meg. Vajon nem volt elég hangerő az e-mail alkalmazáson? Mindegy, még egyszer, de most egy Messenger üzenet. Ezt nem lehet nem észrevenni. Semmi. Nem is reagál. Csak becsukja az ajtót, a telefont az aktatáskába dobja, és elindul a metró felé. Nem és nem. Ezt nem engedhetem. A zsebében van a helyem. Jöjjön egy telefonhívás a főnökétől ,azt fel fogja venni. Csörög. Semmi. Hangosabban csörög. Semmi. A táska mélyére kerül, iratok, számológép, ceruzatartó néz rá furcsán. Még soha nem volt a táskában. Otthon is állandóan zsebben volt, készenlétben, minden jelzésre felkapva, most meg száműzte. Nem lehet. Ő fontos, nem veheti félvállon. Újra üzenet kell küldeni. Még egyet. És hívás is kell. Hangosabban. A ceruzák idegesek lettek a sok zaj miatt .Segítenünk kell neki, hogy megszabaduljunk tőle. Kapcsold az anyját! Azt mindig felveszi. A telefon meglepődött, hogy ez miért nem neki jutott az eszébe. Meg sem köszönte az ötletet, de azonnal jött a hívás, ami más csengő hangon szólt, jelezvén, családból csörög valaki. Ezt meghallja, és fel fogja venni. Jó kedve lett, és csak csörgött tovább. De megint nem nyílott a táska, csak a léptek zaja hallatszott. Most már nagyon nem volt semmilyen kedve. Érezte, hogy ereje lassan elhagyja, és rájött, nem volt feltöltve egy teljes napja. Mindennek vége. Egy darabig senki nem lesz kíváncsi rá. Felgyulladt még halványan a fénye, és kikapcsolt.

   A férfi ekkor érkezett meg édesanyjához, átölelte, anyja nevetve fogadta, hogy már hívta, mert a telefontöltője nála maradt.