Valahol a város sűrű zajától
Messze, távol a forgalmas világtól
Gondtalanul élt egy szürke kisegér,
Evett és ivott mind, mi csak belefér.

Egyszer egy nap arra figyelt fel szegény,
Hogy a parasztasszony lám, milyen serény.
Egy kis csomagot hozott, majd bontott fel,
Vajon mi lehet benne, mit rejthet el?

Vajon mi lehet a csomag tartalma?
Mi az, mi egerünket felizgatta?
Egy egérfogó! Ó, jaj! - kiáltotta,
S szaladt fejvesztve gyorsan az udvarra.

A tyúk ránéz és lazán csak azt mondja:
Tudom, félsz, de mondd csak, van, ki ezt bánja?
Nekem nincs mitől félnem, hiszen tudod,
Az egérfogó az csak a te bajod.

Rohan tovább reszketve a kisegér,
A disznóhoz nagyon hamar odaér.
A disznó meg csak ráröffent egy kicsit,
Sajnálom, egér, rám nem vonatkozik.

Ha gondolod, azért annyit tehetek,
Hogy sokat imádkozok majd teérted.
Szomorúságában a bús kisegér
Szalad, míg egyszer a tehénhez elér.

Reszketve mondja el tragédiáját,
Miközben hallgatja disznó imáját.
A tehén sem különb, lám, a többinél,
Legyint farkával, hát, több a semminél.

Különben is, nézd, kedves kis egérkém,
Nem tehetek már semmit sem érted én.
Nem segít rajtad a sírás és jajszó,
Tudod, nem az én bőrömről van itt szó.

Az egér lehajtott fejjel tért haza,
S az éjjel megtörtént a tragédia.
A sötét szobában, rejtelmes csöndben
Csattant az egérfogó... szemem könnyben.

A parasztasszony tüstént odaszaladt,
De a nagy sötétben óvatlan maradt.
Nem vette észre, és nem is sejthette,
A csapda a mérges kígyót rejtette.

Meg is marta lábát a dühös kígyó,
Jött azonnal az ambuláns autó.
Száguldtak az asszonnyal a kórházba,
Ápolták szegényt, de sajnos, hiába.

Nem javult szegénynek az állapota,
Nem gyógyult sebe, ahogy kígyó marta.
Otthon az ura gondosan ápolta,
Lázát egy hideg fürdővel lenyomta.

Mivel nem akart múlni szenvedése,
Tyúklevest főzött, egyen felesége.
Jöttek a barátok, csaptak dáridót,
Így a gazda biz` levágta a disznót.

De az asszonyon már ez sem segített,
Egy ködös, bús estén lelket veszített.
Kihűlt teste mellett férje ült némán,
Egy könnycsepp gördült le csukott szemhéján.

Temetésre jöttek sorban rokonok,
Jöttek ismerősök százan, s barátok.
Szegény parasztember mi mást tehetett,
Levágta, mi maradt, Riska tehenet.

És a kisegér szomorúan tűrte,
Ahogy a tort a vendégsereg ülte.
S hirtelen az jutott neki eszébe,
Inkább visszabújik hűs rejtekébe.

2015. február 28.