Csak egy volt a sok százezer közül.
Talán nem is volt annyira fontos?
Két nagy vaslemezt szorított fölül,
És a szorítása hajszálpontos.

Eléggé kellemetlen itt nekem,
Gondolta egy kissé megfáradtan.
A szorítást most én elengedem,
Hiszen már nagyon rég elfáradtam.

Lazított kicsit a szorításán,
Jaj, jaj, de nem jól tette ezt szegény,
Mert a többiek azon minután,
Kiabálni kezdtek nagy ijedtén.

Megőrültél, mit csinálsz Kiscsavar?
Ha elengeded, jaj, bajban leszünk!
Akkor lesz csak igazán zűrzavar,
Ha kettéválik a vaslemezünk.

Vasgerendák nem hittek fülüknek,
Kiscsavar vajh, mit tervez ellenük,
Nem lehet az, hogy csak tőle függnek,
Egy pillanat, s eljön a végzetük.

Mindenki megijedt, hajóbordák,
A vékony és vastag vaslemezek,
Üzentek gyorsan a vasgerendák,
Vigyázz Kiscsavar, nagyon remegek.

Kérünk, maradj nyugodtan, ne lazulj,
Mert ha kiesel a furatodból,
És nincs más terved, csak hogy szabadulj,
A hajót, s minket veszélybe hozol.

Ne tedd ezt velünk, kérlek, kiscsavar,
Hiszen messze van még a kikötő, 
És bármilyen nagy volt a hangzavar,
Megértette, ő az összekötő. 

S mert hízelgett a büszkeségének,
Mi eddig még eszébe sem jutott,
Fontos ő a hajó egységének,
Maradok, mondta, s nagyot szorított.

2015. november 19.

T.M.