/Mosonmagyaróvár, 1956. október 26-i sortűz
Mintha megint látnám
Régi színben tündökölni,
Ha ötvenhat évet kellett is pihenni,
Nem talált rá azóta senki .
Én most is látom büszkén ragyogni,
Nem csak szürkén szomorkodni,
Megtörve és arcul ütve,
Eldugva padlás mélyébe.
Megint fújnak az őszi szelek,
Kibontotta őt a tisztelet.
Loboghat büszkén kifeszítve,
Mint egykor a hősöket nézve.
Mert előtted zúgott egykor
Géppisztoly, ropogott puska tüze,
De nem ellenségre,
Menekülő, jószándékú emberekre.
Megszólal a zászló búsan,
Ő látta a sok hőst holtan.
Ő látta föntről, az ellen gázolt vérbe.
De ő csak lobogott fenn kitűzve.
Majd jöttek érte féltő kezek,
Becsavarták, ereklyeként elrejtettek.
Ne lássa a gyalázatot,
A hősök halálát, áldozatot.
Ötvenhat év telt el már azóta,
Hősökért szól a gyásznóta.
Kibontják, hogy úgy lobogjon,
Mint azon a tragikus napon.
Színe azóta már megkopott,
Egy-két golyót ő is kapott.
De szíve most kezd megint élni,
Kibontották, lehet sírni.
De a zászló azt lobogja,
Szomorúan azt sugallja,
Más a szél, ami fúj már,
De a lelke hősökhöz száll.
Feledni soha nem akarok,
Lobogni én már nem tudok.
Búsan hajtom meg fejemet
Az igaz hősök előtt, s emlékezek.
Mosonmagyaróvár, 2012. október 19.
(68 éve már! De a szív soha nem feled!)
TM
