Kezdetét vette a megszállások ideje.
     A háborúk jöttek, mentek, elszabadult a pokol.
    Olyan átalakulások mentek végbe sokukban, ami kihozta belőlük legősibb félelmüket, és ezáltal irányíthatóvá, megosztottá váltak, emberré válásuk nem épp a legjobb megismerésekkel kezdődött.
    Meg kellett ismerniük a pénz fogalmát. Mint ahogy azt is, hogy ezért, így vagy úgy, meg kell dolgozni. Már semmi sem volt ugyanaz. Minden megváltozott. Ami eddig természetes volt számukra, a bőség idejében az megszűnt.
    Eluralkodott a pánik bennük.
    Egyre több értelmetlen halál vette kezdetét. Nem kímélve sokukat. Olyan betegségekkel szembesültek, amiknek gyógyírját, nem tudták megfejteni.
    Gyermekeiket csak kísérettel merték iskolába vinni. Hisz sorra tűntek el a világban. Számukra ez is ismeretlen volt.
    Csupa olyan dolog jött velük szembe, aminek létezéséről nem tudtak. Így nem is nem ismerték idáig közelebbről hatásfokait. De az az idő is véget ért.
    Többségük mégis inkább kapzsi, mohó és önző lett. Ahelyett, hogy az új helyzetben megfogták volna egymás kezét, inkább az nézték, hogy miért is lehet gyűlölni egymást.
    Akkoriban hatalmas élelmiszer válság vette kezdetét. A drágaság mellett nem sok minden volt már a polcokon a boltokban. De még ezután is mindig csak magukkal foglalkoztak többségében.
   Közben egyre több lett a természeti katasztrófa is. Ami szintén új volt számukra. Kicsit ugyan nagyobb összefogást hozott, de az mindig csak rövid ideig tartott. Hisz a pillanatnyi helyzetet megoldotta ugyan, de csak a pillanatnyit.
   Indulatosak lettek, amit egymáson vezettek le, és ez sokszor tragédiába torkollott. Akik még tudtak szeretni, és emlékeztek, mi az valójában, egyre kevésbé tudták hangjukat hallatni.
   Valahogy elnyomta azt az új világ zaja. Mintha már a szeretet nyelvét egyre kevesebben ismerték volna fel, mint ahogy azt is, hogy az mire is hivatott valójában.

TM