Mosd csak mosd ki szemeidből,
minden éjszakának rossz álmait,
nem voltam akkor ott melletted,
mikor vágytad szerelmünk vágyait.

Megmosdatnám én szép orcádat,
gyöngyharmat korai cseppjében,
így soha ne érjen utol senki téged,
ez nagyvilágban a női szépségben.

Ám hiába is vetélkednek, nekem
te leszel a legszebb ezen a világon,
nyakam köré font formás karoddal,
átvezetsz majd minden sivárságon.

Mellényt és az inged, segítek levetni,
ha beleállsz a lavórba, úgy testedet
langyos vízzel végig tudom önteni,
hisz láttam már így szépségedet.

Mosdóvized a lavórból én kiöntöm,
mert arra neked gondod sosem legyen,
mindazt mit eddig kedves adtál nekem,
ha egy kávét feltehetnél, megköszönöm.

Addig míg te édes a kávéval bíbelődtél,
asztalodhoz ültem foglaltam ott helyet,
a kredenceden papírt ceruzát kerestem,
majd neked leírtam az alkalmi versemet.

Vágyaim feléd, sosem halványodnak el,
tested melegét illatát, magamban érzem,
ám sajnos mindig melletted nem lehetek,
útra kell kelnem, visznek messzi a sínek.

A fekete füstös masina, bármerre röpít,
ám az, hogy mindig vársz rám boldogít,
majd küldök levelet, benne lesz üzenet,
az idő sose tépázza meg ezt a szerelmet.

Lelkem kicsi darabkáját is bezártam ide,
ha kibontod, megcsap szívemnek tűz heve,
ajkaiddal érintsed írásomat a levélpapíron,
akkor érzed kezemet, karcsú derekadon.

Írta-Varga István-Barcs-2018.09.02.