A békésen haldokló levelek
a cipőmre tapadva
szorosan ölelnek.
Most nem törődöm velük.
Már csak pár lépés…
Lassan közeledem.

Látod, itt állok megint.
Elképzelem, ahogy csillogó szemed
vidáman rám tekint,
ahogy egykor régen,
mikor még nem számoltuk
eltűnő perceink.

Az emlékek gyöngyöző sora,
mint tétova melankólia,
lassan lecsorog hideg sírköveden…
Lehajolok,
és a lehullott gyöngyöket mind
kincsemként fölemelem.

Az együtt töltött idő
gyógyírként simogat,
ahogy átsuhan rajtam;
megköszönök újra
minden egyes percet,
amit valaha Tőled kaptam.

Megtörlöm a szemem.
Lassan indulnom kellene.
Hiszen úgyis tudod,
Rád minden nap emlékezem...
Örök Napként a szívemben vagy,
és én fényedtől egyre fényesedem.

2022. november 1.