Meggyújtok egy gyertyát… immár kettő lángja
Lobban fel szívünkben, Istentől megáldva.
Reménységnek lángja, mint egy gyönge mécses,
Oly halovány fényű, és mégis szentséges.
Ó, Nagy Égi Isten, törékeny haraggal,
Töltsd meg reményünket fölséges malaszttal!
Mert a remény éltet, szebb jövőnk reménye…
Lobbanj hát bűbájjal reménységnek fénye!
Csöndes áhítattal nézem lobbanását;
Látva benne fénylőn Szentlélek képmását,
S amint fogantaték tőle Krisztus-Isten.
Remény fénye, lángolj, boldog szíveinken!
Meggyújtok egy gyertyát csöndesen merengve…
Sóhaj száll lelkemből a magas Egekbe:
Jöjj el néma perccel, ó, fenséges óra!
Vágyik már e világ égi Megváltóra!
