Mintha csak látnám, ma is emlékezem:
1848 március tizenöt, egy kép előttem.
Élen Petőfi, Jókai, ifjak csapata halad.
A Pilvaxból léptek ki, havas eső szakad.
Komolyan lépnek, arcukba vág a szél;
Ők haladnak együtt, a nemes cél felé.
Hol elhaladnak, kinyílnak mind az ablakok;
A zord időben, mosoly fakad az arcokon.
Ifjak gallérjára tűzve a nemzeti kokárda.
Nemzetiszín zászlók lengnek ablakokba.
Egyetemek felé tart útjuk; ifjú jogászok,
Velük a mérnök – és orvostanhallgatók…
Nemzeti dalt szaval Petőfi, az ifjak dalnoka:
A költővel: „Esküszünk!” – diákok harsogva,
Rabok tovább nem leszünk!”- hallik csengve;
Indulnak nyomában, s szívük is dobban vele…
Amint haladnak, közéjük lépve bővül egyre
A lelkes csapat, már tömeggé egyesülve.
A Duna túlsó partján, szuronyos katonák…
Ha meg kell halnunk, ára mégis a szabadság!
Délre, harang kondul -, már szabad a sajtó!
Mekkora vívmány! – s ki ellenezte volna!
Estére szabad lett a „jobbágyok apostola!”
Mily lelkes a pesti nép! - vidékről bejöttek.
Havas eső szakad, az ernyőket tépi a szél…
Petőfi szaval, és lelkesen zúgja rá a tömeg:
„Esküszünk-, Esküszünk! - zúgó viharként
Viszi a szél tovább, - árad a lelkes üzenet…
Történelmünk legszebb napja lett –, emlékezünk.
E napot, arany betűkkel írta be a mi történelmünk.
Vér nélküli forradalom – a jövőnek örök üzenete:
Amíg csak élünk: magyarok vagyunk mindörökre!
Nyírbogdány, 2018. március 10.