Impresszum

A magyarero.hu weboldal a Kárpát-Medencei Újságírók Egyesületének Irodalmi honlapja.

Gyöngyösi Zsuzsa
  főszerkesztő, Főadmin
  
(30) 525 6745
Soltész Irén
  szerkesztő
Takács Mária
  szerkesztő/admin
Polonkai Attila
Hollósi-Simon István

  webadmin

Kiadványok




















































































 

Jelenlegi hely

Megénekelt költősors

Eternity
Eternity képe

Ballada

Virradattal ébred, mélán gondolkodik,
emlékek közt turkál, múltban kutakodik.
Elmélkedik egyre, ráncolja homlokát,
felnéz, megpillantja vezérlőfonalát.

Nyikorog a szék, még asztal felé fordul,
ez az ő világa, bensőjéből csordul.
Mozdulatlan figyel, pattanásig feszül,
rímbográcsban a szó mondatokká hevül.

Rideg dermedtségből eszmélve oldódik,
Indulat-hullámon hánykódva sodródik.
Pőrén, kifosztottan tengerébe merül,
könnycseppként szemeken harmattá szelídül.

Mert ki is a költő? Háborog, küzd, harcol!
Görbülő ujjakkal tollat forgat, markol!
Papírra igét ró, karcol sisteregve,
harangként visszhanggá halkul csendesedve.

Érzés óceánon lélekvesztőjével
magasba csapódó tarajokra ér fel!
Pillanatra szétnéz, bőszen kapaszkodva,
fogát csikorgatva, széllel hadakozva!

Élettelen tárgyként zuhan le, aláhull,
szorongatva szűkül, mi az imént tágult!
Kábultan vergődik kétségei között,
nem edzett matróz, hős csupán, hajótörött.

Lisztté zúzott szikla, porladó őrlemény,
ebből sül cipóként kőkemény költemény!
Mely sírdogálni kezd, ehetővé lágyul,
csak aki sütötte emésztődik, fásul.

Dajkál, gyönyörködtet, játszik a káprázat,
édes mákonyában fürösztget, átáztat.
Mézízű, mennyei, finom lesz a fanyar,
Mit magából présel, nedűként kifacsar.

Mit számít, fáj, sajog, mély levegőt veszel,
önmagadból szakadt versgyermeked leszel!
Megéred, felfogod torzó küldetésed,
és belőle fogan újjászületésed?

Mindegy, ki a szerző, akárki is írta,
ha a betűivel lelkedig elsírta.
Hol izzó kanócként egy utolsót lobban,
szívet szorongat, mely hangosan ver, dobban.

Az idő vésővel ráncot mintáz, fodroz,
feslik az ép, egész, ormótlanul foltos.
Sziklából vajúdja szikár, merev testtel
faragott szoborként a töprengő embert.

Búvó hegyi patak imát csörög, mormol,
lehajolsz, vízéből arcod mosva kortyolsz.
Mikor, honnan ered szomjad oltó kútja?
Egyszer majd a holnap füleidbe súgja.

Te, ki olvasod őt, vagy hallgatod éppen.
Nem találod köztünk? Keresed fent az égben!
Eszedbe jut olykor, gondolj pár szavára.
Úgy emlékezz e nap rá, a POÉTÁRA.

Rovatok: 
Vers