Rád gondolok az erdőnek
mély sűrűjében,
hol madárdal ékesíti
meghitt emlékezésem,
mikor tenyered ágya
ringatta testemet,
mikor szemeid közt csillant meg
szerelmes képzetem.

Te láttad meg bennem
ragyogó fényem,
te lettél életem
egyetlen reménye,
te tettél boldoggá
egy napsütötte nyáron,
hol forró szád csókolt meg
éji csillaghulláskor.

Ó, fenséges Múzsám,
Szeretőm, Kedvesem!
Jer felém üdvösségem,
hadd legyek teveled!
Tégy igazzá engem
ezen világon,
Te vagy én végzetem,
de én már azt sem bánom.

Nélküled nem vagyok,
vagy csak alig-alig élek,
úgy hiányzol nékem,
mint Tündér a mesékben,
itt emészt a bánat
e sűrű fák alatt,
hol nem hallom nevetésed,
nem látom arcodat.

Élet vagy te bennem,
lelkemnek hűs patak,
kínzó fájdalmaim
emlékeimben oszlanak,
gyógyír a te mosolyod,
balzsam a te ajkad,
maradj meg énnekem,
maradj halhatatlan.

2023. november 24.

T. Szabó Magdolna csodálatos festményéhez írt versem. Köszönöm szépen drága festőművésznő az ihletet.