Meginog a szilárd, a szoros fellazul,
Elbukik a tudás, ostoba lesz az úr.
Rettegő a bátor, emészti félelem,
Néhány arasznyira szűkül a végtelen.

Csörtet a hiúság, áll az állhatatos,
Tétlen, kit a hitvány éppen sárba tapos.
Tisztaság réges – rég maszatos felület,
Szánalom az erény, foltos a becsület.

Tetterő lankadó, tompaság tündököl,
Dicsőség éhezik, bélpoklos früstököl.
Lidérc jóslattá lesz, jámborság ordasul,
Fennkölt eszmeiség silánnyá aljasul.

Szürkülnek a színek, kifakulnak fények
Szűk tőmondatokká apadnak a tények
Töprengve vesztegelsz cselekedni átallsz
Poroszkálva cammogsz, és soha nem szárnyalsz!

Mivel etetgetnek, nem létező világ,
Szemed fényét vesztik hazug próféciák.
Táguló ózonlyuk, szmog, üvegházhatás,
Elfuserált bűvész keltette rossz varázs.

Jelened borzasztó, holnapod kétséges,
Tegnapod valótlan, jövendőd rémséges.
Istenünk faggatod; Mondd, mitől lett ilyen?
KÉRDEZD ÖNMAGADAT, BÖLCS HOMO SAPIENS!