Kicsi Piroska szép leány volt,
karcsú és nyúlánk az alakja,
sok fiút őrületbe hajszolt
és szerelembe csengő hangja.

Pöttyös ruhája oly csábító,
két szeme csillaga ragyogott,
kedves volt, sohasem számító,
cserfes, aki mindig csacsogott.

Történt egyszer, egy gaz csábító
kivetette reá hálóját,
és ebben az volt a borzasztó,
benne látta munkaadóját.

Nagyon nyomult a gaz, ebadta
elcsábítani gyenge leányt,
jó kis kaland lesz, ezt gondolta,
nem érdekelte, hogy ez zsenánt.

Farkas úr, mert ez volt a neve,
könnyedén vette kalandjait,
s ha elragadta szíve heve,
nem hagyta veszni hő vágyait.

Rá is röppent, lám, Piroskára,
kis kalandot remélve tőle, 
de szálka akadt a torkára,
és megperzselődött a bőre.

Piroska nem volt könnyű falat,
Bele is tört hát a bicskája,
gondolta, most épp alulmaradt,
de nem rebbent szeme pillája.

Tudta, látta, Piroska anyja
is még mindig csodaszép asszony.
Gondolt egyet, hát lerohanja,
egy kalandot el ne szalasszon.

Hitte vagy nem hitte Farkas úr,
"bűbájával" sikert arathat,
vélte, az lesz igazi bravúr,
ha érett asszonyba haraphat.

Kemény támadást is indított,
hogy bevegye a büszke bástyát,
de arra viszont nem számított,
így ismeri meg hölgye bátyját.

Vadász úr, Piroska nagybátyja
előre, mindenre felkészült,
s Farkas úrnak volt, nincs kabátja,
mert vele a folyóba szédült.

Megülte biz gyomrát e kaland,
más vizekre evezett nyomban,
vigasz nem éri boldogtalant,
s búját elfojtja drága borban.

2017. augusztus 1.

A Piroska és a farkas c. mese alapján