Mindenkihez.
"... a költészet, akárcsak a szerelem, egy ember dolga,
azé, aki szeret, senki sem követelheti meg attól, akit szeret, hogy az őt viszontszeresse,
ha viszontszeretik örvendetes, sőt, boldog állapot,
de köztudomásúan a boldogtalan szerelmekből is szoktak,
sőt, azokból szoktak nagy, katartikus erejű művek születni.
Senki sem kér, nem kényszerít senkit sem arra, hogy írásra adja a fejét. Ha arra adta, vállalja, ami vele jár.
A költőt nem választják: kiválasztódik.
A költő vissza se hívható, le nem váltható, kitüntethető, megalázható, mellőzhető, lehallgatható, elhallgattatható, bezárható, felköthető,
de - és ez számára maga az üdvösség - nemcsak halála után, életében is föltámasztható.
A költő a szeretet nem nyugdíjazható napszámosa és a nyelvnek sírontúlig-tartóan elkötelezettje,
egyébként testi mivoltában éppen olyan gyarló, sérülékeny, romlékony és romlandó, s talán elviselhetetlenebb, mint embertársainak nagy része."

Ember vagyok a sok közül,
ki pár nagyság között eltörpül,
ám egyedi sok mindenben,
mit megénekeltem verseimben.

Háromnegyed évszázad ekézett,
bizony sokszor voltam lenézett,
igaz porszem, azon alkotásaim,
mit láttak, vagy láthatnak pajtásaim.

Kitártam világra a kapukat,
nem csak a Dráva viszi hangomat,
szavaimmal magot hintek,
így pattannak rólam bilincsek.

Varga István-Barcs-2021.01.22.