Láttam dús akácfa ligetet,
ahogy a bűbájjal hiteget:
fagyott hózápor képzelt képét,
tündérfák között szépek szépét.

Térben is szerte görbe törzsek,
s az ágakon mégis pompa, rend.
Fehér uralja most a zöldet,
s a virágharangok hangja: csend.

Magyar földön szűz menyasszonyok –
súgjátok meg, hogy mi lesz velünk?
Sok magyar fájdalmat láttatok:
kik támadnak megint ellenünk?

Favágók üzentek új törvényt:
idegenek vagytok e tájon!
Tüzes torkú sárkány fújt örvényt –
és sunyin bíztat, hogy ne fájjon!

Minket már régóta tiltanak
magunktól, s terelnek homályba,
miránk már nem virrad pirkadat –
és most rátok ásít a kályha…

Csak döntik a tőkét zihálva:
eltörölnék végképp a múltat!
Magyar nép, s akácfa kivágva –
nem illünk bele a világba –
szívek és virágok: avultak.

 2016.05.13.   Csorba Tibor