Ha túl nagy a zaj, elfáradtál estére,
szörnyen zúg a fejed egy méhkas elérte,
menj ki a vízpartra, ülj egy üres padra,
nézd a naplementét mily nyugodt sugara.

Simogatja még a tengert és a padot,
fáradt arcodra ad  fénysugár kalapot,
hallgasd a vízfodrok csendes csobbanását,
s eltűnnek fejedből lassan a nagy lármák.

Érzed, hogy tudsz már a bensődre  figyelni,
szíved dobbanása elmédet rendezi,
mélyről fakadnak, mintha valaki súgná,
menj te is aludni, s reggel szüless újjá.

Jönnek sötét felhők, a nap még megvárja,
hogy padnak visszatérjen üres magánya,
ő is magányosan bújik a föld mögé,
sötétség álmodik a felhők lágy ölén.

2022.04.27