Az érces hangú madár minden hajnalban az ablak előtti fán kezdte napüdvözlő énekét.
     Sanyit már majd az őrületbe kergette ezzel. Reggel, mikor dolgozni indult, olyan fáradt volt, szinte leesett a bicikliről. Néha kinyitotta az ablakot, kiüvöltött egy anyázást, akkor pár percre abbamaradt, de mire elhelyezkedett, és elaludt volna, újra kezdte. Ez így ment most már harmadik éve minden tavaszon.
     Egyik hajnalban aztán Sanyi felébredt, és csodák csodája, a madár sehol nem volt. Ettől aztán nem tudott aludni, főzött egy kávét, és kiment a ház elé megnézni, mi történt. A félhomályban látta, hogy valami vergődik a földön, közelebb lépett, hát két madárfióka próbált lábra állni, de oly kicsik voltak, hogy ez nem sikerült. 
     Sanyi lehajolt, nézegette őket, kihörpintette az utolsó korty kávét, és felemelte a fiókákat.
     - Hol van az anyátok? - kérdezte, de választ nem várva fordult be velük a házba. Keresett egy téli sapkát, rakott bele pár papírszalvétát és gondolkodott.
     Mit esznek ezek? Ja hát kukacot, lehet almát is, meg talán vizet is isznak. A megfejtés teljes tudatában elkezdett hámozni egy almát, reszelt belőle egy kicsit, aztán odatartotta a télisapka fészekhez. A fiókák nézték, Sanyi is nézett, közelebb tartotta, szinte beletolta a csőrükbe. Ekkor elkezdték eszegetni.
     Sanyi boldogsága határtalan volt.
     Hétvége lévén két napot otthon volt, és reggel felhívta Margit nénjét, aki anyjának a testvére volt, hogy tanácsot kérjen.
     -Te Margit, itt van két nyamvadt fióka, mit esznek ezek?
     - Hát kukacot - hangzott a bölcs válasz.
     Sanyi vakarta a fejét, most menjek ásni?
     - Dehogy te, az állatkereskedésben a Rozálnál van lisztkukac, ott vegyél nekik, amúgy meg, amit a csirkék megehetnek, azoknak sem árthat. - világosította fel a nénje.
     Nyitásra el is kerekezett, megérkezett vagy fél kiló lisztkukaccal. A kis fiókák teljesen felélénkültek, csak úgy kapkodták be őket. Sanyi majd elolvadt örömében.
     Mielőtt dolgozni indult, madarakat etetett, hazaért, madarakat etetett, felvásárolta a lisztkukac készletét Rozálnak.
     A szépen cseperedő fiókákból színes tollú madárkák lettek, és tudta, hogy most már ideje elengedni őket. Kivitte a ház elé, majd kissé párás szemmel figyelte a röptüket.
    Hajnalban Sanyi két érces hangú madár hangjára ébredt, elmosolyodott, másik oldalára fordult, és békésen aludt tovább.

TM