Július van, hőség, hová is bujhatnék!?
Gyönyörű, örvénylő Duna, hozzád sieték.
Csodás csend ölel át. A természet éli megszokott napját, mit csak akkor láthatsz, ha itt kicsit megállsz.
Hal csobban magasan, szúnyogebéd várja, míg ő a sirálynak lesz pompás lakomája.
A természet törvénye, nincs ellene tenni, az élet körforgása, nincsen ebben semmi.
Fák között bújkál a meleg szél, szarkák csörögnek, éppen veszekednek, mire a varjak csak figyelnek.
Kár, kár, hogy nem egyeztek és így csend nem is lesz!
Lám milyen mozgalmas a parti élet, figyelő szem látja, a rohanó észre sem vesz.
Ekkor egy kis galamb száll hozzám, és rám néz, szemében mintha kérdés lenne, akkor még nem mész?
Darabig, mintha a kérdésre választ várna, csak figyel, nem mozdul, minha kivárna.
Nem mozdulok én sem, figyelem mihez fog, így telik el pár perc, és látom inni fog.
Óvatosan lépked a part szélére, fejét lehajtja, végre szomját olthatja.
Körbejár még kicsit, mintha szégyellené,a meleget fürdéssel enyhítené.
Szégyen ide vagy oda, mindegy, ki figyeli, felhevült testét a vízbe meríti.
Boldogan csapkod, lehűti a testét, ösztöne működik, és újra hozzám lép.
Ember! Megosztottam veled kicsiny életem apró részletét, s szemedben látom, hogy mennyire figyeltél. Szíved gazdagabb lett egy apró érzéssel, ezért tollamat melletted szárítom meg.
Egy galamb, egy ember, a Duna partján értékes időre lel.