Fürgén szedi lábát az idő,
repülnek a hónapok,
oly gyorsan lesznek
holnapból tegnapok.

Az öröklét ígérete
megbocsájtja sietségét,
letörli homlokáról
gyöngyöt hozó verejtékét.

Az emlékek takarója
már rongyosra szakadt,
a régi tűz is kialudt,
hűlt hamu maradt.

Jöjj, jótékony derengés,
mutasd a tervedet,
miért e sietség,
lassítsd a perceket!

Ha egyszer felnyitod
még csukott szememet,
kezdődhet végre
egy újabb fejezet.

Múló végtelenségben
így üzent a csend,
nem büntet az idő,
csak ez itt a rend.