Míg nem ismertelek, hittem, jól szeretek.
Hol szomorúság volt, oda örömöt vittem,
hol szükség volt rá, adtam a két kezem.
Lestem a másik kívánságát,
feje alá tettem a párnát,
őriztem titkait, dédelgettem álmát,
jó szóval kínáltam, szelíd öleléssel,
étellel, itallal, dallal, tánccal, szép zenével.

Míg nem ismertelek, hittem, jól szeretek.
Megértéssel szárítok fel könnyeket,
mindenkit önzetlenül magam elé engedek.

Hittem, jól szeretek,
míg meg nem ismertelek.
A szeretetpatakok szívemből eredtek,
azt hittem, enyémek.

Megjelentél. Jöttél felém,
óvatosan, mint egy gyermek,
kérve, engedjem meg,
hogy te engem megszerethess,
akkor is, ha nem szeretlek,
 - ez a kérés megrendített, ámulatba ejtett.

Szemembe néztél, mélyen,
tiszta voltál, nem féltél,
szívembe láttál, lelkemig értél,
szelíden nézted buzgóságom,
és észrevetted minden hiányom.

Láttad beteljesületlen álmom,
ahogyan a végtelen szeretetet vágyom,
embertől azt nem remélve,
félénken pillantok fel az égre.
És jöttél felém egyre,
óvatosan, mint egy gyermek.
Kérve kérted, engedjem meg,
hogy szerethess,
mert Isten téged hozzám vezetett.

Imádságra kulcsoltad kezemet,
Két kezed közé fogtad, így lettem egy veled.
Veled s Vele, tiszta szerelemben,
mindenen átívelő szeretetben.
Szerelmed emelt fel Isten közelébe,
kit mindig imádtam, de nem voltam egy Vele.

Tőled tudom, milyen az igaz szeretet,
a végtelen hely, mindenkinek.
Ahol a Te, én és az Úr egy szívbe rejtezett.
Ezért nem tudlak én gyászolni téged.
Eddig velem voltál, ő magához emelt.

Ketten vártok rám,
és minden szerettem,
közöttünk hullámzik az életrejtelem,
 - a Szeretet-óceán.

És ebben a végtelenségben,
már minden szeretetemben
Ott van Ő, az Isten.

2025. március 10.

TM