Míg élek nekem mindig lesz kutyám,
Ha meghalok, talán még azután
Is, nedves orrát kezemhez nyomja,
Ott fenn is csak reám lesz majd gondja,
Messze eldobom bőrszíj pórázát,
A mennyben nincs sorompó, se korlát,
Koldus, ügynök, postás a nyugalmat
Nem zavarja, nem csahol csak, ballag
Mellettem, a hideg végtelenbe,
Nem lóg ki nyelve, melegít lelke,
Bejárunk zord meteor réteket
Csak mi ketten, sehol az emberek,
A Tejúton megállunk, mert iszik,
Körül nézek utoljára kicsit,
Hiába tépi bundáját napszél,
Csak egy kis korcs ő, de azért sem fél,
Mért félne, hisz testetlenek lettünk,
Jég, forróság nem sértheti lelkünk,
Előbb mennék el, nem kell majd hívnom,  
Jó szimattal megtalálja sírom,
Mindig lesz kutyám, amíg csak élek,
Együtt ugatunk látva a véget.

2017. 10. 06.