/Lénárdos haiku/

Egy végtelen fény, valahol benne élünk.
Nincs kezdet se vég, csak saját maga,
a spirális, körkörös, mind csillagos ég.

Ha a kép "mögé" látnátok, elakadna
a szó. Megvillan, az 'üvegcserép"
melyen mezítláb járok. Hosszú pillanat,

ha várhatok még. Végesvégig sárguló,
fénysugár úton már nem is tudom
hová megyek. Kerülöm a „szemeteket”.

Ezüstös álom, s az út elrozsdásodott 
Csillagfényekben látni még merre.
vezetett. Vissza van még a meredekebb.