Még mindig szeretem a mesét,
csak nézem csodálom a szemét,
vonzó és csodás vagy, meseszép,
rólad dalol madár, csiripel veréb.

Még mindig szeretem a mesét,
hangodat úgy hallom mint a zenét,
hallgatom, s nézem magas ívelt szemöldököd,
ahányszor nézlek, kihozod belőlem a kisördögöt.

Még mindig szeretem a mesét,
loknis hajad, arcod csáberejét,
telt meggypiros ajkaid vonzatát,
bocsánat, hogy szórom feléd a sok lélekmorzsát.

Még mindig szeretem a mesét,
tiszta lelked, és szívednek hevét,
szép szemednek búzavirág kékségét,
egész lényednek, harmonikus szépségét.

Még mindig szeretem a mesét,
illatod átható kellemes fűszerét,
most te mesélj nekem, ha jön az est-setét,
mielőtt fekete hollók, eresztik rám seregét.

Még mindig szeretem a mesét,
lázas homlokomra tegye bársonyos kezét,
nyugovóra térnek így a szertelen álmok,
erős fény sugarán, angyalokkal szállok.

Már nem álmodok, a valóság zuhant le rám,
ott fekszem, gondokkal párnázott valós alkonyán,
koporsóm még véd egy ideig a férgek ellen,
lelkem tán már ott táncol, az égi bálteremben.

-írta-Varga István-Barcs-2021.03.20.